3p
A szerdai hurráoptimizmus után csütörtökön a legtöbb tőzsde kis pihenőt tartott, kivéve például a németeket, és a BUX index is tudott még emelkedni. Az euró/forint súrolta a 312-es szintet is, de estére újra megszelídült. Ömlenek a gyorsjelentések, drágult az olaj, olcsóbbak a nemesfémek.

A szerdai rekordözön után csütörtökön kissé megpihentek a befektetők és az árfolyamok, este hat körül az USA tőzsdeindexei közül az S&P 500 és a Nasdaq nulla körül járt, alig mozdult, a Dow Jones ipari átlag viszont újabb 0,2 százalékkal tudott emelkedni.

Az európai tőzsdék is inkább bizonytalanok voltak, a frankfurti DAX index ugyan emelkedett 0,35 százalékot, a francia index hasonló mértékben esett, a brit mutató stagnált. Hollandia le, Belgium fel, nagyobb mértékben az olasz és a spanyol tőzsde esett, főleg a bankok miatt.

Most jól viselkedett a Mol

A BUX index, amely szerdán még lemaradó volt, most egész jónak számított 0,3 százalékos emelkedésével. A Mol ezúttal egy százalékkal felfelé ment, 20 460 forintra, az OTP 0,2 százalékkal 8950-re, a Richter 0,4 százalékkal 6315 forintra drágult. A Telekom esett a négy közül egyedül, 0,4 százalékkal 517-re.

A forint talán a szerdai MNB betéti tender utóhatásaként, de eléggé szépen esett, miközben a lengyel złoty kissé még erősödött is. Reggel volt 310 alatt is, majd nap közben elérte a 312 forintot is az euró, estére viszont megint 311 forintra szelídült az árfolyam. Ez is egy forinttal magasabb a szerdainál. A dollár erősödött, a dollárindex 0,7 százalékkal ment fel, az euró így 1,0677 dollár volt.

Itt a vége a ralinak?

Érdekes képet mutat az SP500 hetes idősíkon – írja a Concorde Trading blog. „Elképzelhető még 1-2 százalékos emelkedés, de ez alapján valahol a vége felé lehetünk ennek a rallynak” – írják technikai elemzés alapján.

Az olajpiacon ismét felülkerekedett az optimizmus, több mint két százalékkal emelkedett az ár, a WTI 53,90, a Brent 56,40. Az olaj ára az utóbbi hetekben eléggé beragadt egy viszonylag szűk sávba, a Brent például 53 és 57 között ingadozik december eleje óta. Az arany és az ezüst eléggé csúnyán, több mint egy százalékkal estek.

Autógyárak jelentettek

Erste intézményi ajánlások
Ajánlás Dátuma Ajánlás Célár
Magyar Telekom 2016.10.05 Vétel 560
MOL 2017.01.23 Vétel 25900
OTP 2016.10.10 Tartás 8000
Richter 2016.09.30 Felhalmozás 6485

A gyorsjelentéseket felsorolni is nehéz lenne. Az Erste szerint a várakozásoknak megfelelő eredményt jelentett az eBay, a részvény mégis 5,6 százalékkal száguldott felfelé. A Ford három százalékkal esett gyorsjelentése nyomán, az eredménye csökkent, bár ez a várakozásoknak megfelelő volt. Az Equilor blogja szerint a cég jövője pedig nagyban függ Donald Trump elnök intézkedéseitől. Rekord 2016-os eredményről számolt be viszont a Fiat Chrysler, de csak bő egy százalékos emelkedésre futotta neki.

Az Erste Befektetési hírlevele szerint Trump folyamatosan tárgyal a nagyobb vállalatok vezetőivel a vállalati adók csökkentéséről és a deregulációról. „Úgy tűnik, hogy tényleg egy nagyon kapitalista adminisztrációt és gazdaságot kíván megvalósítani”. „Úgy tűnik ez az offenzíva újraélesztette a Trump rallyt” - indokolják a szerdai tőzsdei száguldást, a húszezer feletti Dow Jones-indexet.

Az Investing.com heti karikatúráján Donald Trump látható, amint egy 20 ezer pontos Dow Jones-lufit fúj, mellette egy tű és a kérdés: ki fogja kidurrantani?

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 530 144 360 HUF 2026-11-05 15:20:40
MOL 4988 4954 5090 -2,20% 4988 4992 3 293 505 374 HUF 2026-11-05 15:20:20
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2872 2876 826 288 350 HUF 2026-11-05 15:20:21
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG