2p
Nemzetközi elfogatóparancs van ellene érvényben, de csak jogi lehetőségek kérdése az egész. Hernádi Zsolt beszélt arról is: nagy dobásra készülnek Tiszaújvárosban.
Hernádi Zsolt. MTI Fotó: Mohai Balázs

A nemzetközi elfogatóparancs sem garancia semmire

Van jogi lehetőség arra, hogy egyes országok ne tekintsék végrehajthatónak a Horvátország által kiadott elfogatóparancsot - mondta a Mol elnök-vezérigazgatója a Figyelő gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Hernádi Zsolt a lapnak kijelentette, hogy a nyár közepe óta elhagyhatja Magyarországot. A horvát elfogatóparancsot egyébként a mai napig törvénytelenségnek tartja. Az elmúlt két évben minden vizsgálatnak alávetette magát, és a hatóságnak odaadták a kért dokumentumokat - tette hozzá.

Magyarország és több európai uniós ország számára furcsa, hogy a horvát alkotmánybíróság megsemmisítő döntése után az elfogatóparancs változatlanul életben van - mondta Hernádi Zsolt.

Egymilliárd dollárt buktak a háborúkon

Kitért arra is, hogy politikai kockázatokból Szíriában és Kurdisztánban is kijutott a Mol csoportnak, az Aleppó és Damaszkusz közötti gázmezőn a polgárháború kitörése miatt mintegy egymilliárd dollár veszteséget kellett leírniuk. Kurdisztán is háborús övezetté vált, ám egyszer ott is eljön a béke - mondta. Az elnök-vezérigazgató Pakisztánban nem zárta ki a további kutatásokat.

A Figyelőben megjelent interjúból az is kiderül: a Mol szintetikus gumigyárat épít Tiszaújvárosban, és további beruházásokat is tervez, akár a szénhidrogén iparon kívül is. A tiszaújvárosi üzemmel Közép-Európában még nem létező technológiát hoznak az országba.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40390 39660 40540 -0,37% 40380 40390 7 953 783 200 HUF 2026-02-02 15:31:31
MOL 3884 3842 3918 -1,17% 3880 3884 2 254 084 480 HUF 2026-02-02 15:31:40
MTELEKOM 2035 1986 2040 +1,85% 2025 2035 781 294 590 HUF 2026-02-02 15:31:31
RICHTER 10870 10680 10890 +0,93% 10860 10870 1 425 563 450 HUF 2026-02-02 15:31:31
OPUS 546 544 551 -0,73% 546 548 112 583 619 HUF 2026-02-02 15:18:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG