3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nagyobb hazai brókercégek a várnak megfelelően vagy azt kissé alulmúlóan, de mindenképpen gyengének minősítik a Magyar Telekom gyorsjelentését. Azért volt, aki talált benne pozitívumot, azt, hogy ez után sem módosítottak negatív irányba a terveken. Az osztalék maradna 25 forint.

A KBC Equitas szerint „nem lett túl erős a Telekom negyedéve”. A cég főbb sorokon a vártnál gyengébb gyorsjelentést tett közzé. „A piac ugyan készült a visszaesésre a montenegrói leány eladása és az egyszeri tételek miatt, a profitabilitás viszont ezeket kiszűrve sem lett túl erős. A gyengébb számok után a menedzsment nem emelt az éves célokon sem, és továbbra is 25 forintos osztalék az irányadó jövőre” – írják.

A brókercég negatív reakcióra számított este a mai kereskedésre, a részvény kevéssel tíz óra után 463 forinton forog, 5,5 százalékos mínuszban. Valójában azonban erre a napra esett az osztalékszelvény levágása is. Így a tegnapi 490 forintos árból az osztalékot levonva 465 forint adódna, így valójában az esés csak két forint, 0,4 százalék.

KBC Equitas: maradt 500 a célár

A KBC korábban is úgy vélte, hogy a DIGI csúszása ellenére nincs realitása annak, hogy a menedzsment most felfelé módosítsa az osztalék-előrejelzést. A célok megerősítését egy ilyen gyenge negyedév után szerintük pozitívumként is fel lehet fogni. A brókercég célára maradt 500 forint, a stop loss szintje változatlanul 435 forint.

Az Equilor elemzése szerint „Vegyes eredményeket tett közzé a Telekom”. A tavaly eladott montenegrói leány eredményeit már nem tartalmazó jelentés alapján árbevétele 1,6 százalékot nőtt az előző év azonos időszakához képest, 140,5 milliárd forintra.

Equilor: 557 forint év végén

Az elemzői konferencián, amely ma délután három órakor kezdődik, „a Digivel kapcsolatos kérdések dominálhatnak, de mindenképpen érdemes lesz figyelni a roamingdíj bevételekkel kapcsolatos kérdésekre is” – írják. Az Equilor a részvényt vételre ajánlja, 557 forintos év végi célárral. Ez húsz százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál.

Az Erste reggeli kommentárja szerint „a vártnak megfelelő gyenge eredményt tett közzé a Magyar Telekom”, ebben „szerepet játszott az, hogy tavaly az origo hírportál és az ingatlanok értékesítése mintegy 5 milliárd forinttal javította az eredményt”.

Nyáron jobb lesz?

Most viszont hasonló nyereség nem jelenik meg a kimutatásban. „Ugyanakkor a folyamatok nem tűnnek túl fényesnek” – írják, bizonytalan a roamingdíj eltörlésének hatása. Összességében jelentősebb árfolyamhatásra nem számítanak ma. A részvényenkénti 25 forintos osztalékot május 23-tól fizetik.

A Random Capital reggeli hírlevele szerint „Gyenge, de ha nem nézzük a 2016 Q1 rendkívüli tételeket, akkor nem is annyira vészes, na nem is gyönyörű”. A brókercég azt reméli, hogy talán majd nyáron jön olyan hír, amitől javulnak a várakozások és nő a várható osztalék. „Ha nem jön, akkor feladom egy időre” – írja a szerző.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46890 45910 46940 +2,16% 0 0 9 469 716 030 HUF 2026-08-07 17:06:27
MOL 4650 4632 4760 +0,22% 0 0 3 780 328 766 HUF 2026-08-07 17:06:00
MTELEKOM 2696 2662 2720 -0,07% 0 0 762 562 630 HUF 2026-08-07 17:05:28
RICHTER 12320 11920 12320 +1,99% 0 0 4 334 227 510 HUF 2026-08-07 17:13:39
OPUS 367 348 371 +2,66% 0 0 63 816 535 HUF 2026-08-07 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kitartott a techrészvények jó formája New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 09:01
1,3 százalékkal emelkedett pénteken a Nasdaq Composite mutatója, az Nvidia rég nem látott formában van a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Napközben beragadt a forint, de estére bőven behozta a lemaradást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 18:22
Mindhárom fő devizával szemben erősödni tudott a forint pénteken. Az euróárfolyam délelőtt volt 367 felett is, a parlamenti választás óta a legrosszabb szintet érte el.
Részvény / Deviza / Áru A nap végi hajrát a Richter nyerte a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 18:06
Közel 2 százalékkal emelkedett a gyógyszergyártó részvényeinek értéke, kora délután még nem így nézett ki.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ugrott az arany árfolyama, jól rajtoltak a techrészvények is a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 16:23
Az arany átlépte a 4300 dollár után a 4400-at is, a Nasdaq 0,8 százalék plusszal indította a hét utolsó kereskedési napját.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a hétvége előtt a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:09
Több mint 2 százalékos emelkedéssel áll az OTP-papírok árfolyama, már a 47 ezer forintot közelíti.
Részvény / Deviza / Áru Lehullt a lepel: ezt művelte a Richter, befutottak a friss számok
Czwick Dávid | 2026. augusztus 7. 14:54
Színt vallott az idei első félévről a gyógyszeripari nagyágyú.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyot megy a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 12:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,58 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ezt biztosan kiteszi a Mol az ablakba: évek óta nem történt ilyen
Czwick Dávid | 2026. augusztus 7. 11:14
Lesz mit nézegetni, megjelentek ugyanis a legfrissebb, mutatós számok az olajcég teljesítményéről.
Részvény / Deviza / Áru Nagy nap lehet ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 09:21
 A csütörtöki záróértékéhez képest enyhén erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Váratlanul nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 07:35
Gyengült péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG