5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A múlt hét végén felfele indultak a nemzetközi tőzsdék, és hétfőn is pluszokat láttunk, de a lendület megtört. Egyelőre csak lassabb kapaszkodást látunk, ráadásul sok a bizonytalanság, amelyek inkább csak növelik a kockázatokat.

Kedden csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,90 százalékos, a DAX-30 index 0,55 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 1,11 százalékkal, Madridban pedig 1,32 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató.  Hasonló volt a helyzet a Wall Streeten is, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 170,09 ponttal, 0,65 százalékkal, 25 965,7 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 22,88 ponttal, 0,78 százalékkal gyengült, és 2900,77 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 54,25 ponttal, 0,68 százalékkal lett alacsonyabb, és 7948,56 ponton zárt.

A múlt hét első felét jellemző pánikszerű eladások után úgy tűnik a piacok megnyugodtak és három nap emelkedés jött, ám kedden megtört a lendület. A következő egy hónapban több fontos esemény várható, kezdve a kínai termékekre korábban bejelentett vámok szeptemberi bevezetésétől, az EKB kamatdöntő ülésén át a Fed üléséig. A befektetők így a jegybankok jelzései mellett továbbra is az amerikai-kínai viszony alakulására fognak elsősorban figyelni. Igaz számos más dolog is befolyásolhatja a történéseket, nézzük melyek lehetne szerdán azok az információk, amire érdemes odafigyelni.

1; Trumpot elgondolkodtatta a kereskedelmi háború

A kereskedelmi vita Kínával árthat is az amerikai gazdaságnak, de a viszály hosszú távon előnyöket hoz majd az Egyesült Államoknak - mondta Donald Trump amerikai elnök kedden újságíróknak. Azt az újságírói felvetést, miszerint az ország - éppen a Kínával folytatott elhúzódó vita miatt - recesszióba süllyedhet, Trump azzal söpörte félre, hogy "valakinek szembe kellett szállnia Kínával".

Trump közölte: meggyőződése szerint az amerikai gazdaságnak nem kell számolnia visszaeséssel, sőt, erőteljes fellendülés is várható, amennyiben a jegybank szerepét ellátó szövetségi tartalékrendszer (Fed) csökkenti az irányadó kamatlábat. "Nagyon távol vagyunk a recessziótól. Valójában ha a Fed elvégzi rendesen a munkáját, akkor szerintem hatalmas növekedésnek lehetünk a tanúi" - mondta.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a gazdaság élénkítése végett adócsökkentést fontolgat, konkrétan a vállalati nyereségadók és a munkáltatói járulékok mérséklését. Hozzáfűzte, hogy ha lesznek is adócsökkentések, ezekre nem a közeljövőben kerül sor. Az elemzők szerint a munkáltatói járulékok mérséklése ugyan a középosztályt erősítené, de a nyereségadók lefaragásából a nagyvállalatok húznának hasznot. Minden adócsökkentési csomaghoz a kongresszus hozzájárulása kell, a demokrata többségű képviselőházban a nyereségadók mérséklését nem szavaznák meg - tették hozzá.

2; Nem lett pánik az olasz kormányválságból

Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke kedd este nyújtotta be lemondását az államfőnek. Az új kormány megalakulásáig az államfő Contét bízta meg a folyó ügyek kezelésével. Sergio Mattarella olasz államfő szerdán kezdi meg a konzultációt a parlamenti pártok vezetőivel egy újabb kormánytöbbség kialakítására, így tehát első körben nem várható új választások kiírása. A kétnaposra tervezett konzultáció során Mattarella felméri, hogy a római parlamentben felállítható-e egy újabb többség az eddigi M5S-Liga koalíció helyett. A 2018-as márciusi olasz parlamenti választásokon szerzett mandátumok alapján új többséget jelenleg az M5S és a balközép PD alakíthat. Ugyanakkor drasztikus gazdasági változások aligha lesznek Olaszországban, így az ottani nehézségek továbbra is terhelhetik az eurózónát.

3; Máshol is gond lehet a politikai feszültségekből

Egyre inkább elhúzódik a válság Hong Kongban, ahol a helyiek foggal-körömmel ragaszkodnának az egy ország, két rendszer elvhez, míg Peking szeretné minél előbb bedarálni a polgári megmozdulásokat, és a demokráciát alaposan visszametszeni. Igaz, egyelőre csak rendvédelmi eszközöket vetnek be, de sokan tartanak attól, hogy a kínai vezetés hamarosan sokkal drasztikusabb lépésekre szánja el magát. Az immár hetek óta tartó események mindenesetre bizonytalanságot szülnek a távol-keleti régióban.

Politikai szempontból hasonlóan kaotikusnak tűnik a brit helyzet is, ahol a Brexit szappanoperája egyre rosszabb forgatókönyv felé csúszik, jelentősen nőtt ugyanis az elmúlt időszakban a megállapodás nélküli kilépés esélye.

4; A várnál gyengébb számokat közölt a Xiaomi

A Xiaomi kínai mobilgyártó a vártnál gyengébb negyedéves adatokat tett közzé kedden, részben a telefonok iránti keresletnövekedés lassulása, valamint a kínai gazdaság bővülésének mérséklődése miatt. A második negyedévben eladott készülékei alapján a világ negyedik legnagyobb mobilgyártója azt közölte, hogy éves összevetésben a bevétele 15 százalékkal, 51,95 milliárd jüanra (7,36 milliárd dollár, 1 jüan=41,64 forint) nőtt a június végén záródott három hónapban. Elemzők jobb adatra, 52,17 milliárd jüanra számítottak.

A cég negyedéves nyeresége 87 százalékkal, 1,96 milliárd jüanra (278 millió dollár) esett az egy évvel korábbi 14,63 milliárd jüanról. Az elemzői várakozások átlagában nagyobb, 2,64 milliárd jüan nyereség szerepelt a második negyedévről. A 2010-ben alapított Xiaomi a második negyedévben 5 százalékkal, 32 millióra növelte okostelefon-eladását.

5; Óriási üzletet kötött a Bayer

7,6 milliárd dollárért értékesíti állategészségügyi részlegét a Bayer, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A Monsanto felvásárlás óta átalakulóban lévő német cég az Elanconak adja el a részleget. A Bayer 5,32 milliárd dollár készpénzt és 2,28 milliárd dollár értékű Elanco részvényt kap a megállapodás alapján. Ezzel a világ második legnagyobb szereplője jön létre a piacon, mindössze a Pfiezerből kiváló Zoetis rendelkezik majd nagyobb bevétellel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG