4p
Az ülés eredményét ma este lehet megismerni, a piac azonban nem számít az irányadó kamatok változására. Ugyanakkor az utóbbi időben megjelent, viszonylag erős makrogazdasági adatok miatt érdemes lesz figyelni, mit mond Jerome Powell Fed-elnök a várható kamatpályáról a sajtótájékoztatóján.
Nem hatotta meg az amerikai tőzsdéket, hogy a Walls Street Journal információi szerint az amerikai kormány elhalasztaná a december 15-én tovább emelkedő kínai termékekre kivetett vámokat: enyhe mínuszban zárták a keddi napot, s a határidős tőzsdék is csak mérsékelt pozitív nyitást jeleznek előre ma délutánra. Az európai börzék eleinte kifejezetten optimistán álltak hozzá a ma várható fejleményekhez, a Fed kamatdöntő üléséhez, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról várhatóan érkező hírekhez, ám később mínuszba mentek át. Az ázsiaiak közül a kínai és a hongkongi a pozitív, a japán viszont a negatív tartományban zárt. Az arany valamivel az 1470 dolláros szint alatt lévő árfolyama meg sem rezdült, az olajé viszont a meglepően izmos amerikai készletadatokra 0,6-0,7 százalékkal esett. A forint euróval szembeni árfolyama a 330-331-es sávban poroszkált.

De lássuk, mi mozgathatja ma a pénz- és tőkepiacokat.

1. A Fed kamatdöntő ülése

Egyértelműen az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény ma este véget érő kétnapos tanácskozása kívánkozik az élre. A piac arra számít, hogy ezúttal nem változik az 1,5-1,75 százalékos irányadó kamat. Ez azt jelentené, hogy befejeződhet a "ciklus közepi kiigazítás", amely során a Fed július 31-étől összesen 75 bázisponttal vitte le az alapkamatát. A döntést és a jegybank friss makrogazdasági prognózisait ma este 8 órakor ismerhetjük meg, míg a Fed elnöke, Jerome Powell fél 9-től indokol, ez különösen a jövőbeni kamatpályára vonatkozóan adhat fontos impulzusokat.

2. Emelkedő inflációs adatok

A kamatdöntő ülés előtt lát napvilágot az amerikai inflációs adat, ami az előzetes várakozások szerint 2 százalék lehetett novemberben, miközben októberben még 1,8 százalék volt. Ugyancsak ma az eurózóna is ismerteti a fogyasztóiár-indexét, ami az elmúlt hónapban éves szinten 1 százalék lehetett, 0,3 százalékkal magasabb, mint az októberi.

3. Gyengült a font

Arra, hogy a YouGov a december 12-ei brit parlamenti választások előtt végzett legfrissebb közvéleménykutatása szerint a konzervatívok előnye csökkent a korábbi felmérésekhez képest. Igaz, Boris Johnson pártja azért még így is többséget tudna szerezni, az eredmény azonban szoros lehet.

4. Hasít a Saudi Aramco

Pazarul debütált ma az olajcég részvénye a szaúdi tőzsdén, hiszen 10 százalékos plusszal nyitott, ennél többel nem is tudott volna, miután ez az ottani börzén érvényes napi limit. A Wall Street Journal értesülései szerint az Aramco vizsgálhatja egy ázsiai IPO lehetőségét is, amiatt, hogy viszonylag kisebb mennyiségű külföldi tőkét tudtak bevonni a szaúdi tőzsdén.

5. Bezuhant a 4iG részvényeinek árfolyama

Közel 25 százalékkal – tegnap 10-zet meghaladóan, ma pedig a tőzsdenyitás után már több mint 13-mal – gyengült a Jászai Gellért több mint 40 százalékos befolyása alatt álló informatikai társaság papírja arra, hogy a 4iG bejelentette, mégsem vásárolja fel  a T-Systemset. Az sem hatott csillapítóan, hogy a közleményben az is szerepelt, a T-Systems anyavállalata, a Magyar Telekom és a 4iG között korábban létrejött konzorciumi megállapodások megmaradnak, valamint a két cég továbbra is vizsgálni fogja az együttműködési lehetőségeket. A 4iG indokairól ugyanis csak spekulációk jelentek meg, amíg nem kapnak a befektetők bizonyosságot, addig a részvényárfolyam mozgása aligha indulhat felfelé.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG