4p
Legalábbis ez a látszat, miután Trump tegnap is csökkentést követelt. A Fed teljesítette az elvárásokat és negyed százalékponttal csökkentette az irányadó kamatot. A piacok reakciója egyelőre visszafogott, a részvényindexek alig mozdulnak. Vélhetően további kommentárokra várnak.
(Pixabay)

A Fed a várakozások nagy többségének megfelelően 25 bázisponttal (0,25 százalékponttal) csökkentette az irányadó kamatot csütörtöki ülésén (2,25 százalékra). Ez 2008 óta, több mint tíz éve az első kamatvágás az USA-ban. Az első percekben a piaci reakciók mérsékeltek voltak.

A dollár valamelyest erősödött, az amerikai tőzsdeindexek először kissé estek, majd stagnáltak. Az S&P 500 index 0,2 százalékos mínuszból jött fel. A tíz éves amerikai állampapír hozama alig változott, az arany és az ezüst 0,7-0,7 százalékkal esik. A piacok vélhetően még Powell Fed-elnök beszédére is várnak.

Frissítés: Powell beszédében hűtötte a további kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásokat. Az amerikai indexek így lefelé indultak el, kevéssel kilenc előtt egy százalék feletti mínuszban járnak.

Az Investing.com emlékeztet rá, hogy a Fed által nagyon figyelt inflációs mutató, a személyi fogyasztások árszínvonala (PCE) 1,7 százalék volt legutóbb. Tehát még mindig mélyen a Fed által kitűzött két százalék alatt. Donald Trump elnök pedig egy nappal ezelőtt is a Fed-et ostromolta, és kamatcsökkentést, a kvantitatív szigorítás befejezését követelte.

Még hány kamatcsökkentés lesz?

A piacok erre az évre még további két kamatcsökkentést is beáraztak, legalább egyet pedig a következő évre. Bár kételkedők is vannak, mint a Goldman Sachs bankház. Az utóbbi szerint a gazdasági növekedés és az infláció jelenlegi szintje nem indokol annyi kamatcsökkentést.

Az irányadó Fed-kamatláb a csökkentés előtt (Grafikon: Tradingview.com)

Hatalmas várakozások előzték meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ma esti kamatdöntő ülését, hiszen a szervezettől annyi idő óta először volt várható kamatcsökkentés. A bejelentés előtt pár órával az elemzők túlnyomó többsége, 78 százaléka negyed, 22 százaléka fél százalékos csökkentésre számított. Lényegében senki sem számított arra, hogy a kamat maradna.

Csúcsközelben a tőzsdék

A tőzsde is valamennyire megelőlegezte a bizalmat, az ülés előtt enyhe pluszban mozogtak az amerikai tőzsdeindexek. (Az árfolyamokat gyorsjelentések is mozgatták, az Apple például nagyon pozitív, a General Electric inkább negatív vagy ellentmondásos jelentést tett közzé.) De egyébként sincsenek messze nemrég beállított abszolút csúcsaiktól az amerikai mutatók.

A kamatcsökkentés alapvetően jó a tőzsdéknek. A Fed a 2008-as Lehman-pánik után, sőt már előtte, 2007-től is sorozatosan csökkentette a kamatokat, nulla közelébe. Utána pedig sokáig változatlanul hagyta az irányadó, effektív rátát. A kamatok 2015 végétől emelkedtek újra.

A Fekete Karácsony réme

Jerome Powell elnök január elejétől ütött meg engedékenyebb, a kamatemelési ciklus végét vagy felfüggesztését jelző hangnemet. Valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a tőzsdei árfolyamok november-decemberben csúnya mélyrepülést, korrekciót mutattak be. Sokan “Fekete Karácsonyról” beszéltek a részvénypiacon.

Az irányadó Fed-kamatláb hosszú távon (Grafikon: Tradingview.com)

Az USA-ban jóval nagyobb a tőzsdei árfolyamok, kötvényhozamok gazdasági, politikai jelentősége, mint Európában. Sokkal több ember nyugdíja, megtakarításai függenek ettől, és sokkal több cég választja a tőkepiaci finanszírozást a banki mellett vagy helyett.

Donald Trump elnök is szívesen kérkedik azzal, hogy az utóbbi évek tőzsdei áremelkedését ő okozta. (Annak ellenére, hogy más elnökök idejében is hasonló emelkedés volt.) A Fed kamatpolitikája ellen pedig valóságos hadjáratot indított, régóta szorgalmazva a kamatcsökkentést, sőt fenyegetve a Fed-et.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG