2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az EU Bírósága után most a Bizottság főtanácsnoka sem találta versenykorlátozónak a Molnak adott bányajáradék kedvezményt.

Nem részesült a Mol Nyrt. állami támogatásban az általa kitermelt szénhidrogének után fizetendő bányajáradékok összegének megállapítása során - foglalt állást csütörtökön közzétett jogi szakvéleményében Nils Wahl, a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság főtanácsnoka az Európai Bizottság és a magyar energiavállalat jogvitájában.

Bár a főtanácsnoki előterjesztés nem köti a bíróságot a későbbi ítélethozatalban, de a tapasztalatok szerint az ítéletek többnyire nem állnak gyökeres ellentétben az ügy alapos tanulmányozására kijelölt főtanácsnok álláspontjával.
A Mol és a magyar kormány 2005-ben megállapodást kötött, aminek értelmében a Mol által a kitermelt szénhidrogének után fizetendő bányajáradékok a Mol legtöbb magyarországi szénhidrogénmezője tekintetében 2020-ig változatlan összegűek maradnak. A magyar bányászati törvény 2008 elején hatályba lépett módosítása a kőolaj világpiaci árának emelkedésével összefüggésben a bányajáradék jelentős emeléséről rendelkezett, ami viszont az említett Mol-megállapodásban foglalt kedvezményeket nem érintette.
2010 júniusában az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Mol-megállapodás és a törvénymódosítás együttes hatásaként a Mol mentesül olyan pénzügyi terhek megfizetése alól, amelyeket a versenytársaknak meg kell fizetniük. Brüsszel szerint ez a kedvezmény az uniós joggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősül.
A Mol megtámadta az Európai Bizottság határozatát az EU Bíróságán, amely 2013. november 12-én a magyar félnek adott igazat. Az Európai Bizottság azonban fellebbezést nyújtott be. 
A főtanácsnok - a törvényszékhez hasonlóan - úgy véli, hogy a vizsgált időszakban hatályos magyar jogszabályok a Mol versenytársainak is lehetővé tették volna a társaság által 2005-ben aláírt hasonló megállapodások megkötését, és az, hogy nem éltek ezzel a lehetőséggel, nem indokolja, hogy jogosulatlan versenyelőnyt állapítsanak meg a Mol esetében.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18295 18120 18350 +1,16% 18295 18300 2 077 157 790 HUF 2024-05-06 15:31:21
MOL 3022 3022 3044 0,00% 3020 3022 326 391 864 HUF 2024-05-06 15:30:12
MTELEKOM 925 925 930 0,00% 925 927 41 813 214 HUF 2024-05-06 15:29:38
RICHTER 9385 9350 9450 +0,54% 9385 9400 744 117 045 HUF 2024-05-06 15:28:34
OPUS 382 374 383 +2,68% 382 382 64 308 549 HUF 2024-05-06 15:15:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még mindig vesztésre áll a forint, fontos lépésre készülhetnek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:53
A forintból hiányzik az erő, az idén még mindig mínuszban van a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A hét jól indult a budapesti tőzsdén, ahogy az európai börzéken is. Az olajpiacon pedig változott a helyzet. 
Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
Részvény / Deviza / Áru Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
Eidenpenz József | 2024. május 6. 05:39
Aki valamilyen okból többre vágyik, mint az állampapírok egyre csökkenő kamata, nem árt, ha a tőzsdei befektetések között is körülnéz. Ezekre ugyanis nem vonatkozik a szocho, és bizonyos esetekben az árfolyamnyereség-adó is megúszható. Tipikusan kisbefektetőknek valók például a tőzsdén kereskedett alapok, amelyeknek hatalmas kínálata létezik Nyugat-Európában.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg érdemes fogadni a BUX indexre?
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 07:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Ki és miért vesz ilyen “drágán” aranyat?
Csabai Károly | 2024. május 5. 05:47
A 2420 dolláros történelmi csúcsra a tőzsdén kívüli ügyletek és a jegybankok hajtották az aranyárfolyamot, de a Mesterséges Intelligencia (AI) forradalom is besegített.
Részvény / Deviza / Áru Elkerekedett szemmel nézhetjük, mit művelt a forint a héten
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 12:35
Remek hetet zárt a forint, az euróval és a dollárral szemben is közel egyhavi csúcsra erősödött a hét végére a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Kilógott a többiek közül a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 121,75 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 68 002,24 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Viszzafordult a forint egy fontos határnál
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 19:01
Legalább 390 alatt maradt.
Részvény / Deviza / Áru Jó volt ránézni a forintra, újabb kiadós OTP-céláremelés érkezett
Eidenpenz József | 2024. május 3. 12:45
Szép zöldbe borultak a tőzsdék, bár a BUX-ot kissé visszahúzza az OTP esése. Pedig a részvényre újabb céláremelés érkezett, nem is kicsi. A forint szilárd, de számára is fontos adat érkezik délután az USA-ból. Elképesztő hullámvasúton a kakaó, hatalmas alapok jöhetnek a bitcoin-piacra.
Részvény / Deviza / Áru Az euró nem bírt a forinttal, a dollár bedobta a törölközőt
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 07:46
A forint ára nem igazán változott a főbb devizákkal szemben, de a dollár ellen kissé erősödni tudott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG