2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hiába engedték vissza a tőzsdére Norbit, az árelmozdulási limit miatt nem tudta elérni pénteken a felvásárlási árat - hétfőn viszont már semmi sem állhat az emelkedés útjába.
Amikor még minden (?) szépnek tűnt: Norbi egy korábbi sajtótájékoztatón André Agassi plakátjával

Ahogy arról pénteken beszámoltunk: miután sikerült rendet tenni az éves beszámolók körül, két és fél hónap után visszaengedték a Norbi Update részvényeit a tőzsdei kereskedésbe, újra lehet adni-venni a papírokat.

Két és fél hónap egyébként is hosszú időszak egy tőzsdei cég életében, de a Norbi Update-nél különösen fontos esemény történt ez idő alatt: döntöttek a részvények tőzsdei kivezetéséről, még az árat is megmondták - 440 forintért vásárolnák fel a papírokat a befektetőktől. Logikus tehát, hogy a legutóbb 252 forintért kereskedett papír a visszatérés utáni első napon elkezdett száguldani a 440 forintos szint felé - útját állta azonban a 20 százalékban meghúzott napi árelmozdulási limit, ami alapesetben minden részvényre igaz a BÉT-en. Így 19,84 százalékos erősödés után 302 forintig tudott elmenni a jegyzés pénteken, 700 részvény cserélt gazdát a nap folyamán.

A tőzsde vezetése ezért hétfőre ki is szélesítette a sávot, amin belül elmozdulhat a Norbi részvények értéke: a július 18-i tőzsdenapon 20 helyett 50 százalékkal a bázisár fölötti (vagy alatti) ajánlatot is beadhatnak a befektetők. Ez azt jelenti, hogy akár 453 forintig is elmehetne a részvényár - ez pedig már lefedi a 440 forintos felvásárlási árat, így tehát egy nap alatt beállhat az a részvényár, amin Schóbert Norbert fitneszguru cége befejezi rövid, kevéssé dicsőséges pályafutását.

A Norbi Update részvények árának alakulása a tőzsdén. Forrás: BÉT / Privátbankár.hu

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41930 41800 42190 +0,31% 41920 41930 3 004 579 290 HUF 2026-11-02 13:17:07
MOL 4976 4962 5020 -0,48% 4968 4976 580 601 205 HUF 2026-11-02 13:15:14
MTELEKOM 2848 2790 2878 +1,71% 2846 2850 1 007 023 532 HUF 2026-11-02 13:10:24
RICHTER 12900 12730 13080 -0,39% 12890 12920 351 976 100 HUF 2026-11-02 13:16:39
OPUS 197 192 201 +1,02% 197 197 9 620 775 HUF 2026-11-02 13:09:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG