3p
Az előrelépést hozó tavalyi év után tovább terjeszkedne az Erste Bank Hungary Zrt., akár a Budapest Bank megvételével, de ehhez az kell, hogy kérjen tőlük vételi ajánlatot a kormány.

Nemcsak a hitelállománya, hanem a bevételei és az eredményessége is javult a hazai Erstének. Működési bevételei tíz százalékkal gyarapodtak, miközben a költségeit sikerült szinten tartania, aminek következtében a működési eredménye tavaly 22 százalékkal lett magasabb, mint 2017-ben.

Az Erste AG 70, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a magyar kormány 15-15 százalékos tulajdonában lévő hitelintézet költség-bevétel aránya jelentősen, az év végére 48,8 százalékra csökkent. Adózás előtti eredménye enyhén, valamivel több mint 2 százalékkal, 61 milliárd forintra nőtt, úgy, hogy közben 10 milliárddal kevesebbet szabadított fel a kockázati tartalékából. A 74,5 százalékos hitel/betét aránya az egyik legalacsonyabb a hazai bankok között, ami azt jelenti, hogy bőven van lehetősége a banknak növelni a kihelyezéseit. Már csak azért is, mert a nem teljesítő hiteleinek aránya alacsony, 3,6 százalék.

Míg a bank a hitelezését 2018-ban közel 15 százalékkal gyarapította, ügyfelei vagyona is két számjeggyel nőtt. Az pedig az alacsony kamatkörnyezetnek tudható be, hogy a friss pénzek nagyobb arányban vándoroltak befektetésekbe, mint betétekbe. Az Erste a nála elhelyezett megtakarítások növekedési ütemét az idén is tartani véli, noha vezetői elismerték, az állam elképzelései – az állampapír-állomány duplázódása és az államadósság devizamentesítése – kihívást jelentenek a bankszektornak.

Ráadásul masszív a konkurencia a piacon, nagyon nehéz ügyfelet szeretni, a hitelpiacon az ár az igazi versenytényező – jegyezte meg Harmati László, az Erste vezérigazgató-helyettese. Az árat ugyanakkor az MNB kedvezményes programjai is nyomottá teszik, jelesül az idén bevezetett NHP Fix. Ennek ezermilliárdos keretének egytizedét szeretné kihelyezni az Erste.

A tranzakciós költségek, a hitelezési marzsok csak az azokra rakódó közterhek miatt magasak, azoktól megszűrve a bankokról egyáltalán nem mondható el, hogy drágán dolgoznának – reagált Harmati László a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programjában a szektort érintő kritikára. Egy másik kifogás kapcsán pedig elmondta, az Erstének is lesznek digitális termékcsomagjai, arra törekednek, hogy minden típusú ügyféligényt kiszolgáljanak, méghozzá a legmodernebb technikai eszközökkel. Meglévő klienseiknek már most is személyes jelenlét nélkül, teljesen digitálisan nyújtanak személyi kölcsönt és ezt a leendő ügyfeleik számára is biztosítani tervezik. Jelzáloghitelt pedig előreláthatólag a jövő év elején lehet majd távolról igényelni az Ersténél. Amely idei tervei között szerepel még a videoazonosítás bevezetése és az érintéses mobiltelefonos fizetés lehetővé tétele.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG