1p
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával. Úgy tűnik, a cégbe továbbra sem akar beengedni az állam szakmai befektetőket, védi függetlenségét, a cég részvényekre váltható kötvényeinek 2014-es lejárta után is.

Az Országházban tartott ünnepségen a kormányfő magyar sikertörténetnek nevezte a Richter történetét, jelezve, hogy a gyógyszeripar kiemelkedő szerepet játszik a magyar nemzetgazdaságban. A kabinetnek pedig célja, hogy a magyar gyógyszergyártás a jövőben is a világ élvonalába tartozzon, ezért támogatják például a kutatásokat, az új gyógyszerek fejlesztését – írja az MTI. Orbán Viktor hozzátette, a magyar kormánynak a Richter Gedeonnal kapcsolatban speciális felelőssége van, hiszen tulajdonos a vállalatban.

Sok ezer embernek ad munkát

A Richter az egyetlen olyan magyarországi központú gyógyszercég, amely külföldi szakmai befektetők nélkül magyar menedzsment irányításával működik, a világon több mint száz országba szállít, közvetlenül ötezer, közvetve további tízezer embernek ad munkát az országban, és a magyarországi vállalatok közül ez a cég költi a legtöbbet kutatás-fejlesztésre - sorolta a kormányfő. Emlékeztetett a Richter Gedeon zöldmezős beruházással épült debreceni biotechnológiai üzemének áprilisi avatójára, a több mint 25 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely létesült Debrecenben.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a jövőben több nagy, a magyar gazdaságban speciális szerepet betöltő céggel kötnek hasonló, hosszú távú stratégiai partnerségi megállapodást, amely egy újszerű gazdasági eszköz Magyarországon, innováció, "unortodoxia", és amely segít, hogy az ország a víz fölött maradjon, biztos talajon álljon. A megállapodásokban részt vevő vállalatok érdekeire külön is figyelni fog a kormány, segíti térnyerésüket - mondta, felidézve, hogy a pénteken aláírt egyezség a második a sorban, az elsőt a Coca-Colával kötötte a kormány.

Mindenkinek célja a függetlenség

Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója beszédében kiemelte, a Richter Gedeonnak célja a függetlenség, vagyis hogy döntései Magyarországon, a cég központjában, a magyar gazdaság érdekeit maximálisan figyelembe véve szülessenek. Beszédében felhívta a figyelmet a biotechnológia iránti elkötelezettségükre, amellyel kapcsolatban jelezte, hogy debreceni üzemükben 2020-ig öt új készítményt dolgoznak ki és állítanak a magyar egészségügy szolgálatába. A vezérigazgató tájékoztatott arról is, hogy minden évben körülbelül 20-25 milliárdot fordítanak magyarországi beruházásokra, továbbá jelentős hangsúlyt fektetnek a kutatás-fejlesztésre, ők költik erre a legtöbbet a régióban – írja az MTI.

Orbán Viktor és Bogsch Erik (fotó: kormany.hu)

Az állam a jövőben aktívabban kíván foglalkozni a gyógyszergyártóban meglévő 25 százalékos pakettjével, de a cég irányításába nem akar az eddiginél jobban beleszólni. A cariprazine nevű új hatóanyag amerikai törzskönyvezése hamarosan elindulhat - tudósított az eseményről a Nap Online is. A Richterben az a fontos, hogy magyarországi központú, független vállalat, termelése több mint 90 százalékban itt történik, viszont árbevételének csaknem 90 százaléka külföldről származik – mondta Orbán.

Nem kívánnak részvényvásárlási lehetőséget biztosítani

Orbán Viktor szavai szerint az állam a Richterben meglévő 25 százalékos tulajdonrészével aktívabban akar foglalkozni, ám nem akar jobban beleszólni a vállalat irányításába, mint eddig. Helyes út volt, hogy eddig az állam a minimálisra korlátozta a tulajdonosi beleszólást, lehet, hogy ez is hozzájárult a vállalat sikereihez - jegyezte meg mosolyogva Orbán.

A miniszterelnök hozzátette: a jövőben is fenn kívánják tartani, hogy szakmai befektető nélkül működjön a társaság. Ez a kijelentés a NAPI Online szerint úgy értékelhető, hogy az állam eldöntötte, nem kíván részvényvásárlási lehetőséget teremteni azon szakmai tulajdonosok számára, akik a nemzeti vagyonkezelő által kibocsátott, 2014 szeptemberében lejáró, Richter-részvényekre váltható kötvényekkel rendelkeznek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45570 45510 45750 -0,52% 45510 45570 559 344 250 HUF 2026-06-29 09:17:36
MOL 3658 3648 3714 -0,27% 3648 3662 104 718 370 HUF 2026-06-29 09:18:18
MTELEKOM 2680 2660 2692 +0,07% 2678 2680 69 322 094 HUF 2026-06-29 09:17:33
RICHTER 12230 12160 12300 -0,24% 12160 12230 29 769 900 HUF 2026-06-29 09:18:02
OPUS 357 350 357 +1,27% 350 357 94 420 HUF 2026-06-29 09:17:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG