1p
Az elemzői várakozásokat jóval meghaladó eredményekről számolt be az amerikai Apple a keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott negyedéves gyorsjelentésében, köszönhetően annak, hogy okostelefonjából és táblagépéből rekordmennyiséget értékesített az ünnepi szezonban.

A világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai és komputercége üzleti évének első negyedévében - azaz tavaly október-decemberben - 46,33 milliárd dollár bevételre tett szert, ami 73 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Elemzők 38,9 milliárd dollárra számítottak.

A társaság nettó nyeresége éves összehasonlításban 118 százalékkal 13,06 milliárd dollárra emelkedett, így az egy részvényre jutó nyereség 13,87 dollár lett. Utóbbi adat esetében az elemzői várakozások átlaga 10,16 dollár volt.

Lenyomhatják a Samsungot

A magyar GDP háromszorosa

Az Apple piaci kapitalizációja (a részvények száma és értéke alapján számított pillanatnyi értéke) már meghaladja a 390 milliárd dollárt  - ez 300 milliárd eurónak, illetve 89,5 billió forintnak megfelelő összeg. Ez magasabb, mint Dánia vagy Görögország 2011-es éves GDP-je, és megközelíti a tavalyi magyar bruttó hazai termék háromszorosát (az Eurostat adatai szerint).

Az Apple több mint 37,04 millió iPhone-t adott el az október és december közötti negyedévben, dupláját az előző negyedévinek és több mint dupláját az egy évvel korábbinak. Ez egyben azt jelentheti, hogy az Apple megfoszthatta a világ első számú okostelefon-gyártójának címétől a rivális Samsung Electronicset, amely elemzői várakozások szerint mintegy 35 millió okostelefont értékesített a tavalyi év utolsó negyedében.

Jól fogytak az Apple táblagépei is: 15,43 millió iPadet adtak el, ami több mint duplája az egy évvel korábbinak, s jócskán meghaladja az elemzők által várt 13,5-14 milliót.

8 százalék körüli pluszban a papír

A vártnál jóval kedvezőbb eredményeknek köszönhetően az Apple részvényeinek árfolyama a keddi tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben 7,9 százalékkal, azaz 33,03 dollárral 453,53 dollárra emelkedett.

Az előző negyedévről - 2011 július-szeptemberéről - közzétett gyorsjelentésével az Apple csalódást keltett, mivel mind a bevétele, mind a nyeresége elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Az előrejelzéseiben konzervatív, az elemzőknél általában alacsonyabb célszámokat megjelölő Apple arra számít, hogy a mostani, márciussal záruló negyedévben mintegy 32 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 8,50 dolláros nyereséget ér el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szárnyalt a BUX júliusban, a Wood vezeti a brókerlistát
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 08:01
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is megsínylette Trump legújabb húzását
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 100 518,47 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Meg fog lepődni, mi történt a forinttal pénteken
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,25 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Trump valami nagyon furcsát tett az Apple-lel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:21
Pánikvásárlás hajtotta az Apple-t.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:41
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Rossz érzés meglátni, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:43
Nemzetközi devizakereskedelemben vitézkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:11
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 18:55
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG