3p
Jelentősebb szabálytalanságok lehetnek a háttérben, ezért a jegybank szünetelteti a KEG részvényeivel történő kereskedést.

Ismét rájár a rúd a KEG-re: mint arról beszámoltunk, 10 milliós bírságot szabott ki a tőzsdei cégre a Magyar Nemzeti Bank felügyelete február 25-én a tájékoztatási kötelezettséggel összefüggő jogszabálysértések miatt, azonban úgy tűnik, súlyosabb hiányosságok lehetnek a háttérben, mivel jegybank ma felfüggesztette a cég papírjaival történő kereskedést.

A folyamatos piacmonitoring során az MNB észlelte, hogy a KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (KEG) 2016. március 10. napján – késedelmesen – a könyvvizsgálójának személyében bekövetkezett változásra vonatkozó rendkívüli tájékoztatást tett közzé. A vonatkozó jogszabályok értelmében a KEG-nek a könyvvizsgáló személyében bekövetkezett változás rövid indokolását is haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül közzé kellett volna tennie - tájékoztatott minket a jegybank.

Durva szabályszegés

A ma publikált határozatában a jegybank figyelmeztette a KEG-et, hogy a jövőben haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül tájékoztassa a nyilvánosságot minden, a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírjai értékét vagy hozamát, illetve a társaság megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információról.

Tekintettel arra, hogy a jegybank rendelkezésére álló dokumentumok alapján a könyvvizsgáló lemondásához súlyos, a könyvvizsgáló által feltételezett, a kibocsátó érdekkörébe tartozó jogszabálysértések vezettek, az MNB a rendkívüli tájékoztatási kötelezettség alá eső információk haladéktalan, de legkésőbb egy munkanapon belüli közzétételére is kötelezte a KEG-et.

A jogsértő állapot megszüntetéséig a jegybank felfüggesztette a KEG részvények forgalmazását a Budapesti Értéktőzsdén. A jogsértő állapot megszüntetését követően az MNB haladéktalanul intézkedik az érintett értékpapírok tőzsdei kereskedésének visszaállításáról.

Az MNB az elmúlt időszakban a KEG felett gyakorolt folyamatos felügyelet keretében több alkalommal kért be adatokat annak ellenőrzésére, hogy a kibocsátó működése során minden, rendkívüli tájékoztatás keretében közzéteendő információról megfelelően tájékoztatta-e a nyilvánosságot.

A jegybank – piacmonitoring tevékenysége keretében, a tőkepiac zavartalan és eredményes működése, valamint a tőkepiaccal szembeni bizalom erősítése érdekében – a jövőben is folyamatosan elemzi a tőkepiac működését, továbbá a magyar pénzügyi piacokkal kapcsolatos, illetőleg azokat érintő releváns híreket, információkat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG