2p
Rossz a hangulat a világ tőzsdéin, amit főleg azzal magyaráznak, hogy Donald Trump ismét esélyesebbnek látszik az amerikai elnökségre. Az olaj hatalmasat esett és távolodik az 50 dolláros szinttől. Itthon sokáig úgy látszott, a BUX dacolni tud a nemzetközi hangulattal, de ez délután megváltozott.
Donald Trump. Kép forrása: EPA

Csúnyán pirosba borultak ma a világ tőzsdéi, Ázsiában, Európában és Amerikában egyaránt, amit elsősorban az amerikai elnökválasztás körüli feszültséggel magyaráznak, az e-mail-affél kiújulása óta a befektetők erősen tartanak Donald Trump esetleges győzelmétől. Az olaj ára is erősen nyomasztja a részvénybefektetőket, amely a legutóbbi készletadatok nyomán ma több mint három százalékkal esik. A Fed-ülés is okoz némi bizonytalanságot, bár itt nem várható konkrét lépés.

Európában az autógyárakat és a bankszektort csúnyán elintézték, az előbbinek az októberi német gépkocsi-eladási számok tettek be. Az új járművek száma 5,6 százalékkal esett. A DAX index 1,5, a francia CAC 1,3, a brit FTSE 100 pedig 1,0 százalékkal esett. Az amerikai tőzsdék 0,4-0,5 százalékos mínuszban voltak fél hat után nem sokkal.

A magyar részvények sokáig dacoltak a viharral, és pluszban tartották a BUX indexet, olyannyira, hogy maximumát 30 050 pontnál érte el. Délután azonban négy nagy részvényünkből három zuhanni kezdett. Amelyik végig kitartott, az a Mol volt, amelynek árfolyama 1,3 százalékkal 18 325 forintra ment fel. Az OTP kora délután még pluszban volt, aztán a végén két százalékos mínuszba esett 7739 forintra. A Richter is hasonlóan viselkedett, és szintén két százalékkal 5925 forintra zuhant. A Telekom 0,9 százalékkal 461 forintra süllyedt.

Persze lehet, hogy két nap zárva tartás után a magyar részvények csak behozták a lemaradást. Holnap és holnapután a Richter és a Mol teszi közzé a gyorsjelentését, pénteken pedig a harmadik nagy hitelminősítő is dönthet a magyar államadósság átminősítéséről. Az ünnepek alatt megerősödött forint ott is maradt, a nap nagy részében 308,20 körül volt az euró. A dollár gyengült.

Az olajat nemcsak készletadatok nyomasztják, de a hétvégén a háttérben folyó OPEC-szakértői tárgyalásokról sem sok jó került napvilágra, lehet, hogy a kitermelés-korlátozásból vajmi kevés valósul meg. A Brent 46,70, a WTI 45,30 dollár körül jár, ez mintegy három százalékos esés. Az arany és az ezüst viszont szépen drágul.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG