4p
Úgy tűnik, megint feldarabolná részvényeit a 4iG, noha ezt tavaly októberben egyszer már megtette. Mikor és miért szokták ezt tenni a társaságok? Indokolt-e a 4iG esetében a lépés? A Mészáros-részvények körében újabban divat lett az idő előttinek tűnő feldarabolás, nem zárható ki az árfelhajtó szándék.

A 4iG közgyűlési meghívójában szerepel egy pont, a társaság által kibocsátott részvénysorozat össznévértékét nem érintő névérték változtatásról (angol nevén split). Ennek során a részvényesek egy meglévő részvényük helyett kapnak több újat (leggyakrabban 10-et), ami azt jelenti, hogy a cég értéke ugyanannyi marad, csak a részvények száma növekszik meg.

Lélektani hatás

Normál esetben ilyenkor az ár is abban az arányban változik ami a felosztás aránya, ha tehát a felosztás előtt 25 ezer forint a papír, és tizedelésre kerül sor, akkor az új papírok ára 2500 forint lesz, így a részvényes ugyanazt az értéket birtokolja. Persze előfordul, hogy maga a felaprózás egy kis extra áremelkedést is hoz magával, például azért, mert vannak, akik nem tudják, mitől esett hirtelen tizedére a részvény ára, ezért vásárolnak belőle. A hirtelen nominálisan kicsivé vált szám pszichológiai hatása megnyilvánulhat abban is, hogy a vevők hajlandók könnyebben emelni ajánlataikat, még ha az százalékosan nagyobb érték is.

Természetesen az is előfordulhat, hogy többen már számítanak erre az emelkedésre, előre vesznek, így utána az ő eladásaik miatt mégis elmarad az emelkedés. Ezért a legtöbb papírnál nincs is az árfolyam szempontjából akkora jelentősége a dolognak, na de mint tudjuk, a Mészáros-részvények különleges képződmények, valahogy mindig sokkal könnyebben drágulnak, mint más papírok, legalábbis a Mészáros-részvénnyé válás utáni első időszakban, mondjuk, bő egy évben.

Miért és mikor kell darabolni?

Nézzük meg, eleve miért is van szükség a részvény-felaprózásra, és mikor szokták azt alkalmazni. Ha egy részvény ára hosszú távon emelkedik, és végül is ezt várjuk a részvényektől, akkor egy idő után egy részvény ára túl magas összeg lesz. Hogy mi a túl magas, az relatív: van olyan részvény, amelyekből egy darab 300 ezer dollárba, azaz 80 millió forintba kerül, ez a híres guru, Warren Buffett cégének részvénye. Valaha régen ez is normál nagyságú részvény volt, csak jól megnőtt az ára, és sosem aprózták, így most már csak a dúsgazdagok számára jön szóba, mint befektetési eszköz.

Amerikában az a gyakorlat, hogy egy részvény árát 10 és 100 dollár között tekintik ideálisnak. Ha tartósan és sokkal 100 dollár fölé emelkedik, rendszerint akkor döntenek a felaprózás mellett, mondván, túl nagy egy részvény ára ahhoz, hogy a kisebb befektetők is kényelmesen vásárolhassanak belőle. Európában is nagyjából hasonló a gyakorlat, így azt mondhatjuk, hogy amikor forintban mérve érdemben és tartósan 30 ezer fölé megy egy papír, akkor indokolt a lépés.

Nálunk ez a három legnagyobb részvénynél egyaránt bekövetkezett az idők során: az OTP 127 ezer forint lenne, ha nem tizedelték volna, a Richter 53 ezer (a felaprózás óta érdemben nem is drágult),  Molt pedig nemrég aprózták, de nem tizedelték, hanem nyolcadolták. A papír 20-25 ezer forint volt, amikor erre sor került, így határesetnek mondható, hogy szükséges volt-e a lépés vagy nem, mindenesetre a mostani 3300 forintos részvény optimális nagyságúnak tűnik.

Nem tűnik indokoltnak

A most feldarabolni kívánt 4iG közel 4000 forinton forog, ez az ár abszolút nem indokol felaprózást. Igaz, hogy az előző, fél évvel ezelőtti felaprózás előtt is ugyanennyi volt az ár, és azóta csodák csodája, 10-szeresére nőtt a papír ára. Mondhatnánk, hogy akkor hadd aprózzák, majd úgyis emelkedik tovább: igen ám, de nem hogy a fák, még a Mészáros-részvények sem nőnek az égig (csak majdnem), egy szinten kifulladnak.

4iG, az előző feldarabolás bejött, de vajon indokolt még egy?

Az időpontok egybeesése is arra utal, hogy a nominálisan alacsony árú részvények felaprózása egy viszonylag új stratégia lett a cégcsoportnál. Ésszerű magyarázat nincs rá, csak az képzelhető el, hogy valamilyen távú áremelkedést akarnak ezzel előidézni. A 4iG előző körében ez abszolút bejött, bár vélhetően csak részben emiatt, a Konzumba viszont már nem sikerült ezzel életet lehelni az októberi felaprózással, a papír ára azóta folyamatosan csökken.

Konzum, egy év. A fekete nyíl jelzi a felaprózás idejét

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG