3p
Jelentős mínuszos nyitással reagáltak az amerikai börzék a Donald Trump által egy magas rangú iráni tábornok, valamint az Irán által támogatott iraki katonai szövetség vezetője ellen elrendelt légicsapásra.
Fotó: EPA / David Chang

Hamar választ kaphattunk arra, mi kell ahhoz, hogy az évek óta intenzív és 2020 első napján is folytatódott intenzív részvényárfolyam-emelkedés megtörjön. Arra, hogy a Donald Trump utasítására csütörtökön végrehajtott légicsapás Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milíciákat tömörítő ernyőszervezet vezetője halálát okozta Bagdadban, a vezető tőzsdeindexek zuhanórepülésbe kezdtek – csaknem egységesen. Az egyik kivétel pont az a londoni FTSE volt, amely a Brexit körüli viszontagságok miatt 2019-ben a rekordokat döntögető többi börzebarométernél jóval kevésbé emelkedett, ezúttal viszont egyedüliként zárt a pozitív tartományban.

Zuhanó repülőrészvények

Ezzel szemben a pénteken elsőként kinyitott, így az amerikai csapásra mindenki előtt reagálni képes ázsiai tőzsdék kivétel nélkül pirosban tudták le a mai napot, az európaiak közül viszont csak a német teljesített negatívan. A légitársaságok részvényei estek a legnagyobb mértékben, az Air France KLM-é 7, a német Lufthansáé 6 százalékkal.

Ekként reagáltak arra, hogy az olajárak az Irakon végrehajtott légicsapás hatására jócskán feljebb kerültek. Az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) és az északi-tengeri, Brent típusú is több mint 3,5 százalékkal drágult, aminek következtében az előbbi jegyzése a 63,5, míg az utóbbié a 69 dollárt közelítette meg.

80 dolláros olajár?

Ez nem jó hír a magyar autósoknak, akiknek már szerdán, a támadás előtt el kellett viselniük egy átlagban bruttó 9 forintos benzin- és bruttó 6 forintos gázolaj-áremelést. Ráadásul a CNBC-nek nyilatkozó szakértők nem zárták ki, amennyiben az iráni-amerikai konfliktus elmélyülne – márpedig ennek a közel-keletiek reakciói alapján igencsak van esélye –, akkor az olajárak akár 80 dollárig is elmehetnek.

Az senkit nem lepett meg, hogy a péntek délután kinyitott amerikai tőzsdék is méreteset hasaltak, a legnagyobbat a Dow Jones ipari átlagindex, csupán az volt némileg furcsa, hogy a zuhanás kisebb volt, mint a DAX (-1,25 százalék) esetében – legalábbis a nyitást követően, ami a magyar idő szerint este 10-kor esedékes zárásig még változhat. Mindenesetre az olaj drágulását értelemszerűen az amerikai légitársaságok is megszenvedték, a United, az American és a Delta részvényei is több mint 2 százalékkal estek, igaz, e mértékek is elmaradtak német és francia társaikéitól.

Nemesfém-menedék

Ezzel szemben a magasabb olajár miatt általában kedvezőbb helyzetbe kerülő energetikai cégek papírjainak árfolyama emelkedett. Mellettük még a nemesfémeké is, az ő keresletüknek a geopolitikai feszültség miatti növekedése az arany árfolyamát csaknem másfél százalékkal, 1550 dollár fölé nyomta, míg az ezüst unciája (1 uncia=31,1035 gramm) 0,5 százalékos emelkedéssel átlépte a 18 dolláros szintet.

Az első idei napján ugyancsak új történelmi csúcsot felállított BUX viszonylag jól megúszta, mindössze 0,2 százalékkal zárt előző napi értéke alatt. Míg a hazai blue chipek közül az OTP részvénye 0,7, a Molé 0,3, a Magyar Telekomé 0,1 százalékos bukót könyvelt el, addig a világméretű problémák esetén defenzívnek számító Richter papírja 1 százalékkal emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40480 40250 41390 -1,75% 40440 40480 15 551 231 460 HUF 2026-11-06 14:02:18
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4848 4854 2 447 742 286 HUF 2026-11-06 14:02:32
MTELEKOM 2910 2822 2940 +1,39% 2900 2910 1 248 165 188 HUF 2026-11-06 14:02:20
RICHTER 12900 12820 12980 -0,54% 12880 12900 1 057 353 190 HUF 2026-11-06 13:59:54
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 51 982 409 HUF 2026-11-06 13:59:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG