2p
Tudatosabbak lettünk, ha a kikapcsolódásról van szó.

2017-ben többet költöttünk utazásra és több időt töltöttünk pihenéssel, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség és a KSH adataiból. A magyar lakosság körében a külföldi úticélok népszerűbbek, mint a belföldiek: tavaly a külföldi turisztikai célú utazásokra a lakosság 8,2 százalékkal többet költött, ez összesen 619,9 milliárd forint. Nemcsak külföldön, de belföldön is szeretünk kikapcsolódni, az erre a célra szánt kiadások 6,4 százalékkal emelkedtek, ami megközelítőleg 330 milliárd forint volt.

Okosan nyaralunk

Az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből kiderült, hogy a magyarok pénzügyi szempontból tudatosan tervezik meg a nyaralást.

A felmérés alapján elmondható, hogy a rendszeresen spóroló magyarok negyede tesz félre utazási célra, amely alacsonyabb, mint az európai átlag. Ennek hátterében a magyarok megtakarítási céljai állnak, hiszen nálunk a váratlan kiadásokra való felkészülés a legfontosabb.  Az utazási célú spórolás a 18-24 éves korosztály esetén a legmagasabb: a rendszeresen félre rakó fiatalok közel 40 százaléka emiatt is spórol.

(Forrás: Intrum)

Amellett, hogy hazánkban nem a legnépszerűbb takarékoskodási cél az utazás, a válaszadóknak fontos, hogy a nyaralás kiadásait saját anyagi helyzetüknek megfelelően kezeljék: több mint 70 százalékuk elutasítja, hogy hitelből vagy ismerősöktől kölcsönkért pénzből utazzon el. Ezen a téren a legmegfontoltabb a 25-34 éves korosztály, a fiatal felnőttek majd négyötöde vélekedik így. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a magyarok következetesebbek e téren, mint német, francia és finn társaik.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG