2p
Várhatóan 2016. március elsejéig lehet jelentkezni a családi csődvédelemben való részvételre - közölte a KDNP frakcióvezetője.

Harrach Péter arról beszélt, hogy reményeik szerint mintegy húszezer családon tudnak majd segíteni a programmal, ők - életformaváltást és kiadáscsökkentést vállalva - megmenthetik az otthonukat.

Eddig alig jelentkeztek

A kisebbik kormánypárt politikusa egy néhány héttel korábbi adatot ismertetve azt közölte, hogy mintegy ötszázan vitték már el az adatlapot, ők azok, akik komolyan foglalkoznak a jelentkezéssel, míg a megkötött szerződések száma nem éri el a százat.

Azt mondta, arra számít, hogy a végrehajtási moratórium lejárta után és a végrehajtások megindulásakor többen veszik majd komolyan a fenyegetettséget, és adják be jelentkezésüket a családi csődvédelmi programra.

Harrach Péter azt mondta, tudatosítani kell az érintettekben, hogy két lehetőségük van: vagy az otthonuk elvesztésével járó végrehajtás, vagy az életformaváltás.  Arra is kitért, hogy a bankok "csak mérsékelten érdekeltek" a családi csődvédelmi programban való részvételben, és egy részük megpróbálja elhárítani a náluk jelentkező ügyfeleket.

A kormánypárti politikus szerint ezért a törvénymódosításban lehetőséget adnak arra, hogy a családi csődvédelmi szolgálatnál is lehessen jelentkezni a programra.

Adósságcsapdába kerültél? Van kiút!Nemrég kétrészes cikksorozatban szakértőnk segítségével foglaltuk össze, mit érdemes tudni az új jogi eszközről és azt is megnéztük, hogy néz ki az eljárási folyamat. Az első részt itt, a második részt itt találja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nyugdíjbiztosítása van? Fontos határidő közeleg
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 09:31
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Személyes pénzügyek Komoly akciók miatt rohamozzák a magyarok a boltokat – ezt találták ki nekik a bankok
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 11:36
A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Személyes pénzügyek Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:17
Fontos dolgok változnak meg: könnyebbséget, de odafigyelést igénylő feladatot is jelent ez a vállalkozók számára.
Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG