3p
Miközben tavaly a hazai kis- és közepes vállalatok (kkv) jelentős hányada nyújtott iskolakezdési támogatást a családos dolgozóiknak, idén néhány kivételtől eltekintve teljesen eltűnt a cégek bérszámfejtéséből ez a béren kívüli juttatási forma.
Forrás: MTI/Máthé Zoltán

„Jellemzően a júliusi és augusztusi bérszámfejtésben kerülnek elő az iskolakezdési támogatások, most azt tapasztaltuk, hogy a cégek – egy-két kivételtől eltekintve – nem terveztek be ilyen dotációt a munkavállalóiknak” – mondta Vas Renáta, az ICT Európa Holding bérszámfejtési csoportvezetője. A szakember szerint ennek azaz oka, hogy 2019. január 1-től kikerült a kedvezményesen adható juttatások közül az iskolakezdési támogatás.

Idén januártól ez a népszerű szolgáltatást csak sokkal drágábban nyújthatják a cégek az alkalmazottaiknak, mivel a munkabérrel megegyező kulccsal adózik. A szakember szerint az elmúlt években a cégek átlagosan 20-40 ezer forintnyi iskolakezdési támogatás nyújtottak a munkatársaiknak gyermekenként. Idén ez az összeg szinte teljesen eltűnt.

Ha a nettó összegből indulunk ki, akkor idén a tavalyi évhez képest megduplázódott az iskolakezdési támogatás után fizetendő adók és járulékok összege. Tavaly még a nettó összeg után 40,71 százalék, míg idén 78,95 százaléknyi adót és járulékot kell bevallani.

Könyvelési szempontból az alábbi módon nézett ki ez a tavalyi, még kedvezményes évben: az iskolakezdési támogatás 1,18 szorosa után kellett 19,5 százalék egészségügyi hozzájárulást (eho) és 15 százalék személyi jövedelemadót (szja) fizetni. (Így jött ki a nettó támogatási összeg után fizetendő 40,71 százalék).

Idén a jövedelem 1,18 szorosa után kell 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho), 15 százalékos szja-t, 19,5 százalékos eho-t, 10 százalékos nyugdíjbiztosítási járulékot és 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, illetve 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot kell fizetni. (Így jön ki a nettó támogatási összeg után fizetendő 78,95 százalék).

Egy másik út

Az ICT Európa Holding szerint létezik egy megoldás, amellyel ugyan szerényebb támogatást, de adhatnak a cégek a munkatársaiknak. A januártól érvényes jogszabály ugyanis lehetővé teszi, hogy a munkaadók évente egyszer (bármikor) a minimálbér 10 százalékáig, azaz jelenleg 14.900 forintig csekély értékű ajándék révén utalványt adjanak az alkalmazottainak. Ez is adóköteles ugyan, de sokkal alacsonyabb kulccsal adózik: a nettó összeg után 38,35 százaléknyi járulék és adó terheli.

Ha egy vállalat ragaszkodik ahhoz, hogy kedvezményes adókulcs mellett nyújtson iskolakezdési támogatást, akkor ezzel az úgynevezett „csekély értékű ajándékkal” kedveskedhet a munkatársainak még szeptember 10-ig, ugyanis akkor kell lezárni az augusztusi bérszámfejtést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG