4p
Átlagosan 17 százalékkal magasabb díjról értesítették a biztosítók azokat az ügyfeleiket, akiknek január elsejével fordul a biztosításuk. A jövő évi úgynevezett indexdíjakat tartalmazó értesítőt november 11-ig kellett megküldeni az érintett ügyfeleknek, akik december 1-ig tudnak arról dönteni, hogy jövőre is a jelenlegi szerződésüket tartják-e fenn.

„Az érintettek többsége vagy nem talál jelentősen jobb ajánlatot más biztosítónál, vagy nem is hasonlítja össze az indexdíjat más társaságok tarifáival, így az átlagosan 17 százalékos díjemelés ellenére is a meglévő biztosítójánál tartja fenn szerződését a következő évre is. Aki viszont dönt a váltásról, az eddigi adataink alapján ebben az időszakban – a baleseti adót nem számítva, átlagosan 17 ezer forintért köti meg új biztosítási szerződését" – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

Akár költségek alakulása miatt indokolt 17 százalékos díjemelés természetesen csak egy átlagérték: az első online biztosításközvetítő portál által vizsgált több mint 200 ezernyi megajánlott díj között egyaránt szerepelt 75 százalékos díjcsökkenés, illetve az eddigi díj 14-szeresét jelentő összeg is. Emiatt nem megkerülhető, hogy minden érintett egyedileg kalkulálja ki a következő időszakban elérhető lehetőségeket.

Amit a díjértesítőről fontos tudni

  • Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb kérjen segítséget alkuszától vagy érdeklődjön biztosítójánál. Bár a biztosító értesítője a hivatalos dokumentum, de az összegről – a szükséges adatok megadása után – a díjszámításnál egyes összehasonlító kalkulátorok is tájékoztatást adnak.
  • Aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt és ellenőrizze levélszemét-listáját is
  • A díjértesítőben a kötelező biztosítás indexdíja mellett a bónusz besorolást is feltüntetik, ami azonban a biztosítási évfordulóig eltelt időszakban még módosulhat, amennyiben az ügyfél ez idő alatt kifizetéssel járó kárt okoz járművével. Ebben az esetben értelemszerűen az indexdíj összege is változni fog.

A legnépszerűbb biztosítók

A Netrisk.hu-nál eddig megrendelt több mint 15 ezer újszerződés alapján a legnépszerűbb biztosítók közül a dobogón továbbra is a K&H, az Allianz és az Union áll (közel 60 százalékkal), őket követi a Groupama és a Wáberer. Az ügyfelek tudatos díjcsökkentési szándékát jól mutatja az is, hogy az új szerződések éves díjait az ügyfelek közel 90 százaléka egy összegben kívánja kifizetni, ez az arány a tavalyi kampányban még 76 százalék körül alakult.

„A jelenlegi kampányidőszakban elsősorban az érintetteknek, köztük mintegy egymillió személyautó-tulajdonosnak a figyelmét igyekszünk felhívni arra, hogy már csak alig több mint két hetük maradt a döntésre" – mondja a Netrisk.hu vezérigazgatója.

Ha díjértesítőjükben szereplő összeg jóval az átlagos, 17 százalék feletti mértékben emelkedett, mindenképpen célszerű áttekinteniük más biztosítók ajánlatát is. Emellett a hetente frissülő, a honlapon ingyenesen elérhető kgfb-indexszel egész évben folyamatosan segítjük a többi autóst is abban, hogy nyomon tudják követni a díjak aktuális alakulását.

Az autósok harmadát érinti az év vége

Az őszi kgfb-kampány már korántsem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je. Ahogy cserélődik a gépjárműpark, csökken azon járművek száma, amelyek január 1-jei évfordulós szerződéssel rendelkeznek - közölte nemrég a Magyar Biztosítók Szövetsége. Jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, és a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék. Vagyis 970 ezer gépjármű-tulajdonos gondolkodhat el, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG