2p
Aránytalanul kedvezőbb díjakat kínáltak az új ügyfeleknek, lecsapott az MNB.

A jegybank az Allianz Hungária Biztosítónál tartott vizsgálatot, a biztosító ugyanis a kármentes vezetőkre vonatkozó egyik KGFB tarifálási eleménél az egyes újonnan szerződő ügyfeleknek kedvezőbb díjakat kínált, mint a már meglévő ügyfeleknek. Az MNB így kötelezte az Allianz-ot, hogy módosítsa a jogszabálynak megfelelően a január 1-től érvényes tarifáját, és emellett 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a biztosítót, ezt közölte a jegybank a Privátbankár.hu-val.

6 dolog amit biztosan nem tudsz a kötelező biztosításról. >>>

A korrekciós kedvezménynek köszönhetően kedvezménynek számítana a díjtarifa számításánál, ha egy szerződő az elmúlt két évben nem volt üzembentartó az adott gépjárműtípusnál (pl. mert személygépjárművet most először vásárolva újonnan köt KGFB-szerződést). Márpedig az Allianz Biztosító meglévő ügyfelei e feltételnek értelemszerűen nem tudnak eleget tenni, tehát ez a kikötés őket anyagilag hátrányosan sújthatta volna, hacsak nem üzemeltetnek párhuzamosan azonos gépjármű kategóriába tartozó legalább két gépjárművet. Ez a fajta megkülönböztetés azonban jogszabályellenes, így döntöttek a bírság mellett.

Nem várhatnak tovább a magyar autósok: te elfogadod a komoly áremelést?

Jelentősen megugrott a kötelező biztosítások díja a következő évre, a biztosítók pedig sok év után újra elkezdtek versenyezni az ügyfelekért - ez a két tény akár 160 ezer autóst is megmozgathat a piacon. Közülük tízezrek az utolsó napokra hagyták a szerződés felmondását - aki sokat patópáloskodik, az lenyelheti az átlagosan 26 százalékos áremelkedést. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG