2p
Az állam úgy döntött, hogy ő semmiképp sem járhat rosszul: ha túl olcsó az olaj, megemelik az adót, nehogy kevesebb pénzt szedjenek be az autósoktól. Az utolsó negyedévre talán megússzuk a magasabb adót.

Jelen állás szerint nem kell megemelni a jövedéki adó mértékét a mostaninál nagyobb szintre az év utolsó három hónapjában a nemzetközi olajárak alakulásának köszönhetően - ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság.

Az üzemanyagokat terhelő, negyedévenként felülvizsgált jövedéki adó 2017 utolsó három hónapjában a mostani alacsony szinten maradhat a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára szerint, de Gráf Ottó hangsúlyozta: egyelőre óvatos előrejelzésről van szó. Az óvatosságot az indokolja, hogy az adó mértékéről majd csak a szeptember 15-ig felgyűlő nemzetközi olajáradatok ismeretében dönt a NAV, addig pedig még történhet a piacon változás. 

Az állam nem járhat rosszul: ha túl olcsó az olaj, emelik az adót

Az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó mértéke szempontjából a bűvös határ a hordónként 50 dolláros olajár. E feletti világpiaci árnál az adó az ólmozatlan benzinnél literenként 120 forint, legfeljebb 50 dolláros árnál 125 forint. A gázolaj esetében 50 dollár feletti árnál 110,35 forint, legfeljebb 50 dolláros árnál pedig 120,35 forint az adó, az ólmozott benzin és a petróleum esetében pedig 124,20, illetve 129,20 forint - írja a napilap.

A NASDAQ chartján a referenciaként meghatározott Brent olajfajta árának alakulását láthatjuk az elmúlt három hónapban - jelenleg 52 dollár fölött jár a jegyzés hordónként:

A magyar autósok számára egyébként az a legkellemesebb forgatókönyv, ha az olajár a jövedéki adó szintjének meghatározásához szükséges időtartamban 50 dollár fölött van, majd a negyedév elején ez alá a szint alá esik az ára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG