2p
Sokan elfelejtik igénybe venni a friss házasok adókedvezményét.

A KSH statisztikája szerint csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában. Azonban mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt júliusban, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is. A boldogító igen kimondása utáni hónaptól a havi 5 ezer forintra rúgó állami nászajándék már az adóelőlegből érvényesíthető - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. 

5 ezer forint adókedvezmény 2 éven keresztül

A szabályozás rendkívül egyszerű: a házasságkötés után 24 hónapon keresztül – de legfeljebb a családi kedvezményre jogosultság megnyíltáig – az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti.

Össze akarunk házasodni - hogyan kezdjünk hozzá?Mit enged a jogszabály? Ki viszi tovább a család nevét? Dr. Böröcz Helgát, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara munkatársát kérdeztük. Részletek >>>>

Júliusban mindössze 17 ezren adtak le munkáltatójuknak nyilatkozatot arról, hogy igénybe szeretnék venni az első házasok kedvezményét. A gazdasági tárca számításai szerint ennél lényegesen többen élhetnének a kedvezménnyel.

Akik az esküvőjüket követően adóelőlegükből még nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak érdemes ezt mielőbb kérni.

Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy a munkáltatónak leadnak egy ún. adóelőleg-nyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget megosztják. 

A nyomtatvány (adóelőleg-nyilatkozat 2016. évben az első házasok kedvezményének érvényesítéséről) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról letölthető,innen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:17
Fontos dolgok változnak meg: könnyebbséget, de odafigyelést igénylő feladatot is jelent ez a vállalkozók számára.
Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
Személyes pénzügyek Mostantól nem kell, hogy legyen nálunk egy kis apró
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 09:43
A digitalizáció az adventi időszakban sem áll meg: ahogyan a mindennapi életben, úgy az adományozásban is az elektronikus fizetési megoldások veszik át a készpénz szerepét.
Személyes pénzügyek Kijózanodás a munkáshitelből?
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 07:41
Csak a konstrukció indulásának első hónapjában, 2025 januárjában szerződtek le kevesebb munkáshitelre a magyarok, mint októberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG