2p
Egy friss felmérés szerint a lakosság 60 százaléka egyáltalán nem takarít meg.

Az Union Biztosító által készített felmérésből kiderült: a 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik. A kutatás eredményeiből az is kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.

Nem csak a pénzen múlik

Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási igazgatója szerint az alacsony megtakarítási arány mögött nem kizárólag anyagi okok állnak. A megkérdezettek fele nehezen igazodik el a különböző nyugdíjcélú megtakarítások között, 42 százalékuk azzal sincs tisztában, hogy az állam a nyugdíjcélú megtakarítás formájától függően évi 130-150 ezer, de együttesen maximum 280 ezer forinttal járul hozzá a nyugdíjbiztosításokhoz és egyéb nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez.

Váratlan kiadásra sem vagyunk felkészülve

A magyar lakosság többsége nem csupán nyugdíjasként, hanem egy hirtelen baleset vagy betegség esetén sem tud a megtakarításaira támaszkodni. A lakosság 50 százalékának azonnali gondot okozna, ha valamilyen okból nem tudná folytatni a munkáját, 40 százalék bizonytalan abban, hogy a jövőben meg tudnának-e élni, és mindössze 10 százalék érzi magát felkészülve az ilyen váratlan helyzetekre.

Bóna Katalin szerint fontos, hogy a fiatalabb korosztály tudatossága erősödjön, mivel a fiatalon megkezdett takarékoskodás már havi 5-10 ezer forint havi összeg befizetése mellett is többmilliós megtakarítással segítheti a nyugdíjba vonulás utáni megélhetést - írja az MTI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG