4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szerdán megjelentek a Magyar Közlönyben a 10 millió forintos “asszonyhitel”, hivatalos nevén babaváró támogatás részletei. A korábban csak apránként csepegtetett információk után több kérdés is tisztázódott, illetve újdonságok is találhatók a rendelet szövegében, mindezek alapján pedig már érdemes elgondolkodni, hogy kinek és mire lehet jó ez a kölcsön?

A Bank360 szerint az egyik legfontosabb fejlemény, hogy kiderült: legrosszabb esetben is - azaz, ha nem teljesülnek a feltételek - nagyjából 8 százalékos éves ügyleti kamat mellett kell visszafizetni a 10 millió forintos hitelt a jelenlegi számítások alapján.

Alapvetően tehát még piacivá válása után is igen kedvező lehet a támogatott hitel. De vajon elérhető a bankoknál ennél is jobb ajánlat?

Tekintve, hogy ez a kölcsön egy kamattámogatott 10 millió forintos szabad felhasználású személyi kölcsönnek felel meg, a Bank360 megnézte, mennyire rúgnak labdába jelenleg a személyi kölcsönök az állami támogatás mellett.

A szakportál elemzése szerint már egyáltalán az, hogy egy bank 10 millió forintos kölcsönt adjon ingatlanfedezet nélkül, pusztán jövedelemigazolás alapján, nagyon ritka.

Jelenleg négy olyan pénzintézet van, amelyeknél egyáltalán szóba kerülhet 10 millió forint személyi kölcsön felvétele, egy hitelintézetnél 9 900 000 forint a határ, egy másiknál pedig lakásfelújitáshoz kötött a 10 millió forintos személyi hitel, míg a többség 7-8 millió forintban maximalizálja a hitelösszeget. Látható, hogy igen limitáltak a lehetőségek, ha ekkora összegre van szükségünk, de ez csak az egyik akadály.

Nagyon magas jövedelem kell ennyi pénzhez

A rendelet szövegezése szerint végül mégiscsak teljes körű banki hitelbírálathoz kötik a kedvezményes hitelt, ahogy a piaciakat is. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kölcsön nem kerül ki a JTM-szabályozás alól, azaz a jövedelmünk és meglévő adósságaink jócskán meghatározzák majd, hogy felvehetjük-e a hitelt.

Jelenleg például a piacról nem tudunk felvenni ilyen kölcsönt, mivel a személyi hiteleknél legfeljebb 96 hónap lehet a futamidő, ami a legkedvezőbb feltételekkel számolva is 151 000 forintos törlesztőrészletet jelent. A szabályozás értelmében viszont a bank csak akkor tud így hitelezni, ha több mint 300 000 forint az igazolt havi rendszeres jövedelmünk.

Óriási csapda, ha alacsony jövedelem mellett nem teljesülnek a feltételek

Azért más a helyzet a babaváró hitelnél: itt ugyanis a kamatkedvezmények miatt a leghosszabb futamidőt választva legfeljebb 41 666 forint lehet a törlesztőrészlet, ennek vállalásához azonban elegendő a 80 000 forint feletti igazolt havi nettó jövedelem.

De nézzük meg mi történik, ha nem sikerül teljesíteni a feltételeket és a rendeletben alkalmazott képlet alapján 8 százalékos éves ügyleti kamattal ketyeg tovább a hitel 5 év után? Ekkor már befizettünk nagyjából 2,5 millió forintot, azaz a fennmaradó 180 hónapra kell 7,5 millió forintot visszafizetnünk ilyen kamatszint mellett. A Bank360 számításai szerint ekkor 71 674 forint lesz a törlesztő a kamatperiódus végéig, azaz jó esetben is 30 000 forinttal nőnek a háztartás kiadásai.

További adalék, hogy a feltételek teljesítése nélkül az addig megkapott kamattámogatást egy összegben kell kifizetni a jogosultság megszűnésétől számított 120 napon belül, ami a választott futamidőtől függően akár 2 millió forint is lehet a portál kalkulációi szerint.

Még így is megéri?

A Bank360 szakértője, Veres Patrik ugyanakkor felhívta a figyelmet: azok számára, akik egyébként is készülnek szabad felhasználású hitelt felvenni, de nem akarnak gyereket, még így, a feltételek teljesítése nélkül is az egyik legjobb alternatíva lehet a babaváró hitel. A legkedvezőbb szabad felhasználású piaci hitelek ugyanis éppen valamivel 8 százalékos THM alatt vannak (az átlagos hiteldíjmutató bőven 13 százalék felett van) viszont nem lehet ilyen hosszú futamidővel felvenni és ahogy láthattuk, 10 millió forintot is csak igen komoly jövedelmi elvárások mellett kaphatunk.

A babaváró hitel ráadásul a jelzáloghitelek alternatívája is lehet, amennyiben nem akarunk jelzálogot az ingatlanra. Ráadásul az állami hitel rugalmasabb is, hiszen a rendelet szerint amennyiben a későbbiekben mégis teljesülnek a feltételek és születik gyermek, a kamatkedvezmény visszafizetésre kerül és még szüneteltethető is a törlesztés, a további gyerekekkel járó elengedésekről nem is beszélve.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG