2p
Miután az EU elkaszálta a jogellenes magyar cafeteria-rendszert, Orbán Viktor bejelentette: készpénzesíteni kell; az új rendszer kidolgozására javaslatokat kért az MKIK-tól. A kamara letette javaslatát a kormány asztalára.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az Európai Bíróság februárban a SZÉP-kártyával és az Erzsébet-utalványcsalád forgalmazásával kapcsolatos, több éve húzódó kötelezettségszegési eljárásban indított perben kimondta: az uniós joggal ellentétes a magyar rendszer.

Orbán Viktor miniszterelnök ezután azt mondta: 2016 június elsejéig ki kell dolgozni, hogy "a lehető legkisebb kockázattal hogyan lehet megteremteni a kettős bérrendszert". Ehhez a cafeteriát pedig készpénzesíteni kell úgy, hogy a munkáltatók ne veszítsék el az adózási kedvezményüket. Ehhez szakmai megbeszélésre hívta a kamarát.

A Magyar Idők cikke szerint elkészült a kamara cafeteria-javaslata, már a kormány asztalán van. Az üzleti szféra indítványa szerint a Szép-kártya megmaradna, az étkezési és ajándékutalványok viszont megszűnhetnek. Ehelyett - a miniszterelnök javaslatának megfelően - készpénzt kapnának a dolgozók, ami után csak alacsony közterheket kellene fizetni.

Parragh László szerint a SZÉP-kártyával kapcsolatos uniós kifogások korrigálhatóak, az utalványoknál viszont sok pluszköltséggel járna a rendszer fenntartása.

A Magyar Időknek az MKIK elnöke azt mondta: olyan rendszert javasolnak, amely nem csak a jelenleg is cafeteriát kapó 1,2 millió embernek jelent megoldást, hanem mind a 4 millió munkavállalóra érvényes.

Mi lehet ebből?

Eltérően ítélik meg a miniszterelnök felvetését a cafeteria készpénzesítéséről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói és munkáltatói oldalának szereplői. Az alapötletet bár sokan jónak tartják, mégis több ágazat rosszul járhat a rendszer teljes átalakításával. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG