5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Már csak néhány nap maradt a 2018. évi szja bevallások benyújtására, amelynek határideje 2019. május 20, azonban a bevalláskészítés során érdemes az igénybe vehető adókedvezményekről, vagy épp a szálláshely-szolgáltatások kapcsán felmerülő tudnivalókról tájékozódni.

A NAV először 2017 tavaszán, a 2016-os adóbevallások kapcsán támogatta az adózókat adóbevallási tervezet elkészítésével, idén pedig már több mint 5 millióan kaphatnak ilyen módon segítséget. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy még mindig vannak félreértések a tervezetek kapcsán. A NAV az egyéni vállalkozók mellett azoknak készít bevallási tervezetet, akikről munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatással rendelkezik. A munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik, amennyiben valamilyen formában nem írják azt felül, például egy külön szja bevallás benyújtásával. Az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, és az áfafizetésre kötelezettek számára a NAV elkészíti a tervezetet, amelyet azonban változatlanul önállóan kell benyújtaniuk a tevékenységből származó jövedelmi, illetve az adóhivatal nyilvántartásában nem szereplő adatokkal kiegészítve.

Még mindig nem veszik igénybe az adókedvezményt

A családi kedvezmény mellett más jogcímen is igénybe lehet venni adókedvezményt, amely a szja bevallásban érvényesíthető. Ilyen lehet például a jogszabályokban nevesített egészségügyi problémára vonatkozó adókedvezmény is, amely éves szinten meghaladhatja a 80.000 forintot is. „Ezt a lehetőséget évek óta biztosítja az szja törvény, a gyakorlati tapasztalatok alapján ugyanakkor sokan még mindig nem élnek ezzel a jogukkal. Ennek jellemző oka, hogy az érintettek nem rendelkeznek a szükséges orvosi igazolással, mivel nem ismerik az adókedvezmény igénybevételére vonatkozó szabályokat és a jogszabály megfogalmazása is félrevezető lehet, mert „súlyos fogyatékosságot” említ. Ugyanakkor, a kedvezményre jogosító egészségügyi problémák között számos olyan is megtalálható, amelyek komoly nehézségeket okozhatnak, de a mindennapos szóhasználatban nem feltétlenül tekintjük azokat „súlyos fogyatékosságnak”, ilyen például a laktózintolerancia” – mutatott rá Kövesdy Zoltán, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

Külföldi cégnél dolgozol?

A nemzetközi társaságoknál dolgozó munkavállalók sokszor elfelejtik azt, hogy globális részvényalapú juttatási rendszerekből külföldről származó jövedelmük egy része is lehet munkaviszonyból származóként adózó jövedelem. Egy ingyenes részvényjuttatás esetében például a részvény piaci értéke munkaviszonyból származó jövedelemnek minősül a megszerzés időpontjában és azon árfolyamnyereséget (ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelmet) csak ezt követően lehet realizálni. Részvényopciók esetében az opció lehívásakor („exercise”) szintén munkaviszonyból származó jövedelmet lehet realizálni.

Ha valaki olyan külföldi befektetésekkel is rendelkezik, amelyekből 2018-ban külföldi forrású jövedelmet, például kamatot vagy osztalékot szerzett, érdemes ezek helyes bevallására és a kapcsolódó adófizetési kötelezettségek rendezésére kiemelt figyelmet fordítania. Különös tekintettel arra, hogy a közelmúltban élesedett automatikus információcsere szabályozás alapján a NAV a külföldi adóhatóságoktól közvetlenül is megkapja majd az ilyen jövedelmekre vonatkozó adatokat.

„Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Ausztria tekintetében az automatikus kamatadó-levonás megszűnt, így az osztrák bankok magyar ügyfelei a betéteik utáni kamatjövedelmüket és az arra jutó adót Magyarországon kötelesek bevallani és megfizetni. Amennyiben valaki nem nyilatkozott a magyar illetőségéről az osztrák bank felé, felmerülhet még a kint esetlegesen levont osztrák adó visszaigénylésének kérdése is” – tette hozzá dr. Baranyi Gábor, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Airbnb-sek, figyelem!

Az Airbnb-n, illetve hasonló fizető vendéglátóhely szolgáltatáson keresztül kiadott ingatlanok után a szálláshely-szolgáltatásra vonatkozó szabályok szerint kell adózni. Egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély esetén például a tételes átalányadózás összege szobánként 38.400 forint, melyet akkor is meg kell fizetni negyedéves bontásban, ha a tételes átalányadózást választó adózó a tevékenységet az adott év egészében nem folytatja, csak néhány hónapban fogad vendégeket. Ellenkező esetben tételes nyilvántartási kötelezettség mellett, az általános szabályok szerint, az önálló tevékenységre vonatkozó szabályoknak megfelelően adózik a jövedelem, adóelőleg-fizetési kötelezettség mellett.

A bitcoin és más kriptovaluták, valamint a blockchain technológián alapuló befektetési lehetőségek is tartogatnak adózási kérdéseket. A kriptovaluta bányászat és a kapcsolódó befektetési tevékenységek adókötelezettségére vonatkozó szabályok és gyakorlat még nem kiforrottak. A hatóság, tételes jogszabályi rendelkezések hiányában kialakított álláspontja alapján a kriptovalutákat érintő gazdasági tevékenységek (pl. a kereskedelem vagy bizonyos esetekben a bányászat) jellemzően a legmagasabb adóterhelés alá eshetnek, mint egyéb jövedelmet keletkeztető tevékenységek, közel 30 százalékos összadókötelezettséggel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újabb jele annak, hogy fogy a magyar: lassan nincs, aki felvegye a babaváró hitelt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:17
Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
Személyes pénzügyek Viszik a 3 százalékos lakáshitelt, már 18 ezer szerződést kötöttek a bankok
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 16:25
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba. 
Személyes pénzügyek A hitelfelvételnél hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek az alacsony jövedelműek
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:01
A 11 százalékos minimálbér-emelés tehát a bankok feltételein is változtatni fog hamarosan, ez pedig nem minden társadalmi csoportnak kedvez, mivel a bankok többsége a nettó minimálbérnek megfelelő összeg igazolásához köti a hitelfelvételt. Ez az összeg 2025-ben 193 ezer forint volt, 2026-tól pedig 214 ezer forint fölé emelkedett.
Személyes pénzügyek Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:15
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. 
Személyes pénzügyek Kitermelhetik egy masszív lakáshitel törlesztőjét az új kedvezmények
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 09:21
Idén év elején több komoly adókedvezményt is érvényesíthetnek a fiatal, legalább két gyemreket nevelő családok, és ez sokat hozhat.
Személyes pénzügyek Milliók lakhatásra – jogvesztő határidő közelít
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:48
A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.
Személyes pénzügyek Mindenki értesítést kap a bankjától, így akadhat rá
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:03
Forintjaink sorsáról dönthetünk, összeszedték hogyan lehet egyszerűen elérni az információkat.
Személyes pénzügyek Január hidege befagyasztotta a személyi kölcsönök kamatjait
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 09:03
Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Személyes pénzügyek Ugorhat az 1 millió forint: erre figyeljen az otthontámogatásnál
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 14:21
A közszolgálati támogatást kamatostul kell visszafizetni, ha nem teljesülnek a feltételek.
Személyes pénzügyek November gyászos hónap volt a munkáshitelnek, de másnak nem
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 14:22
A friss adatok szerint a személyi hitel az átlag fölé kúszott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG