2p
A kormány támogatja az innovatív megoldásokat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ismét, miután az Uber ma bejelentette, búcsút int Magyarországnak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomásul veszi az Uber döntését, miszerint a cég inkább kivonul Magyarországról, minthogy vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést - közölte az NFM szerdán.

A régi lemez

A tárca az Uber szerdai, a szolgáltatás felfüggesztéséről szóló bejelentésére reagálva kiemelte: a kormány támogatja az innovatív megoldásokat, de ahhoz ragaszkodik, hogy a személyszállításban résztvevő piaci szereplők egyenlő feltételek mentén, törvényesen működjenek és adót fizessenek.

A minisztérium közölte: az Uber adóelkerüléssel és a magyar jogszabályok semmibevételével, engedély nélkül végzett személyszállító tevékenységet, és így tett szert versenyelőnyre, emiatt más országokban be is tiltották vagy korlátozzák tevékenységét. (Más országokban pedig támogatják az innovatív cégek működését a modernizált szabályozással az állam részéről -  a szerk.)

A magyar kormány és a parlament több intézkedéssel segítette, hogy az Uber tevékenységét "legalizálja", törvényes keretek közé terelje, több intézkedést hozott az egyenlő versenyfeltételek garantálására, a feketetaxizás visszaszorítására. Az Uber döntése azonban azt jelzi, hogy a cég nem vállalja a tisztességes piaci versenyt és törvényes működést - húzta alá az NFM.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:29
Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
Vállalat Berobbant az M&A piac, kapósak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:06
Történelmi rekordot döntött a hazai vállalatfelvásárlások száma.
Vállalat Végzett a 4iG, ez az új távközlési felállás
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:37
A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, 2Connect márkanév alatt.
Vállalat Veszteséggel zárta az első félévet az AKKO Invest
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:10
Csaknem változatlan bevétel mellett egyszeri tételek miatt keletkezett veszteség – közölte a társaság kedden.
Vállalat Az MBH Bank még szorosabban működik együtt a rendőrséggel a digitális csalások ellen
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 18:10
Együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében.
Vállalat Horvátország csak „normális” árat fizetne a Mol INA részesedéséért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 17:30
Hiba volt eladni az INA horvát olajipari vállalat részvényeit, különösen igaz ez az energiaválság tapasztalatai után – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden újságíróknak Zágrábban, megjegyezve, hogy álláspontja ezzel kapcsolatban régóta világos.
Vállalat A nap képe: Szijjártó Péter szokatlan helyszínen bukkant fel
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 17:10
A külgazdasági és külügyminiszter Lego-gyárban járt kedden, és erről természetesen nem felejtett el posztolni a Facebookon.  
Vállalat A Lufthansa sztrájkkal néz szembe, miután a pilóták a munkabeszüntetés mellett szavaztak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 15:35
A pilóták szakszervezete, a VC kedden bejelentette, hogy tagjai a nyugdíjakkal kapcsolatos vitában a munkabeszüntetés mellett szavaztak.
Vállalat A Digi, az AH Média és az Invitech végleg búcsúzik
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 14:40
A 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja hamarosan zárul, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be.
Vállalat Az Amixa Holding 23 százalékos árbevétel-növekedést ért el
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 14:01
A cég kiemelkedő első félévet zárt, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG