4p
Úgy tűnik komoly ajánlatot kapott Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa, a Financial Times értesülése szerint közel 3 milliárd fontot adnának a klubért.

Tavaly nyár óta téma, hogy Roman Abramovics megválna a Chelsea-től. Ennek hátterében két fontos ok is áll, egyrészt a Chelsea tulajdonosa és a brit hatóságok közötti huzavona nem járt eredménnyel, az orosz milliárdos állandó vízumát ugyanis nem hosszabbították meg. A másik érv, ami az eladás irányába mutat, hogy az üzleti ügyei sem alakultak jól. Az orosz származású üzletember komoly veszteségeket szenvedett el és a vagyona látványosan csökkent, a korábbi 23 milliárddal szemben „már csak” 14 milliárd felett diszponál.

Tavaly ősszel a Bloomberg arról számolt be Abramovicshoz közelálló forrásra hivatkozva, hogy 3 milliárd fontért (kb. 3,3 milliárd dollárért) megválna a klubtól, azt követően, hogy a milliárdos állítólag visszautasított egy 2,3 milliárd dolláros ajánlatot. Most úgy tűnik, hogy befuthat a várt összeg, a Financial Times ugyanis kedden arról írt, hogy egy amerikai milliárdos, Todd Boehly megadhatja a kért összeget.

A vevőjelölt az amerikai pénzügyi világból érkezik, hiszen a Guggenheim Partners befektetési társaság korábbi elnöke. Todd Boehly számára egyébként a sportbusiness világa sem ismeretlen terület, hiszen Los Angeles Dodgers baseball csapat tulajdonosa.

1 milliárd fontot tehett Abramovics a klubba

Roman Abramovics 2003-ban a csődtől mentette meg a Chelsea FC-t, akkor ugyanis ma már aprópénznek tűnő összegért 140 millió fontért vásárolta meg a klubot. Más kérdés, hogy ezt követően irdatlan összegeket fordított a csapat szakmai és anyagi megerősítésére, egyes információk szerint ez az összeg megközelítette az egymilliárd fontot. Ennek egy része persze kidobott pénz volt, hiszen a nagy reménnyel érkező játékosok sokszor végül komoly csalódást okoztak, köztük olyan világsztárok, mint Fernando Torres vagy éppen Andrij Sevcsenko.

Ugyanakkor a Wall Street Journal azt is tudni véli, hogy Abramovics nem fogadta el Todd Boehly első ajánlatát. Ugyanakkor a lap azt írta, hogy ezzel nem zárult be az ajtó az esetleges tranzakció előtt, a felek ugyanis tovább folytatják a megbeszéléseket.

A legnagyobb üzlet lehet a foci piacán

A Forbes nyáron megjelent 50 legértékesebb sportklubot felsoroló listáján 8 fociklubot szerepeltetett, köztük a Chelsea FC-t is. A 32. legértékesebbként rangsorolt csapat értékét 2,58 milliárd dollárra becsülték akkor. Természetesen ezek a listák ugyan irányadók az értékeket tekintve, de mivel ezeket a csapatokat nem adják-veszik napi szinten, így legfeljebb megközelítő értéket jelenthet az ott megadott összeg. Amennyiben a tulajdonosváltás létrejönne, úgy a Chelsea lenne az a csapat, amelyért a legtöbb pénzt kifizetik. A jelenlegi csúcstartó a Manchester United, amelyet még 2006-ban 790 millió fontot fizetve vett meg a Glazer család.

Abramovics hezitálása egyébként érthető annak fényében, hogy néhány hete a Manchester City tulajdonosai adtak el egy kisebbségi részesedést. A Silver Lake csoport akkor 500 millió dollárt fizetett a 10 százalékos tulajdonrészt némileg meghaladó csomagért, ezzel pedig a City lett a legdrágább tranzakció keretében értékelt klubja. Az adás-vétel alapján ugyanis 4,8 milliárd dolláros a labdarúgó csapat értéke, amelyben továbbra is az Abu-Dhabi székhelyű befektetők birtokolják az ellenőrző tulajdonrészt. A Silver Lake korábban elsősorban technológiai vállalatokba fektetett, egyebek mellett olyan cégekben szerzett részesedést, mint az Alibaba, a Dell vagy a Skype. Az utóbbi időszakban viszont diverzifikálták a portfóliójukat, hiszen a ketrecharcról ismert UFC mellett egy hollywoodi ügynökségbe, az Endeavorba is beszálltak.

Érdemes megemlíteni, hogy az új tulajdonos számára a csapat vételárán túl is komoly anyagi terhet jelent a Chelsea új stadionjának felépítése. A klub ugyanis kinőtte a jelenlegi arénáját, a 41 ezer férőhelyes Stamford Bridge ugyanis csak a kilencedik legnagyobb angol stadion. A korábbi tervek arról szóltak, hogy az egyik elegánsnak számító londoni negyed, Fullham mellé költözne a csapat egy új 60 ezer főt befogadó létesítménybe, ennek költsége viszont 1,3 milliárd dollárra rúghat. Ebbe viszont tavaly végül nem kezdtek bele, miután Roman Abramovics vízuma nem rendeződött.

A Chelsea egyébként az Abramovics-éra alatt egyértelműen a Premier League egyik élcsapata lett, amelyet 5 bajnoki cím és egy Bajnokok Ligája-győzelem is fémjelez. Más kérdés, hogy az utóbbi néhány évben nem sikerült feljutni a csúcsra, de a csapat így is rendre Bajnokok ligája indulást érő helyen végzett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG