2p
Mindenki találgat: mégis beszállnak az önvezető autók bizniszébe?

Az Apple részt kíván venni az önállóan navigáló járművekre vonatkozó szabályok kidolgozásában - derül ki az Apple NHTSA amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatalnak megküldött leveléből.

Van mit tanítani

A levelet, amelyet az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) tett közzé honlapján, az Apple rámutat, hogy szerzett ismereteivel és tapasztalataival hozzá kíván járulni az önállóan navigáló járművekre vonatkozó szabályozás kidolgozásához. Kifejti, hogy már hatalmas összegeket fordított a tanulásra képes mesterséges intelligencia kutatására és számos területen - a közlekedést is beleértve - óriási kiaknázható lehetőségeket lát az irányítási folyamatok automatizálásában.

Az Apple levelében egyúttal szorgalmazza a balesetekre és kritikus közlekedési helyzetekre vonatkozó adatok anonim megosztását a robotjárművek fejlesztői között a fejlesztési folyamat javítása és felgyorsítása érdekében. A levél sehol nem tesz konkrétan említést arról, hogy az Apple maga is foglalkozna önállóan navigáló autók kifejlesztésével, de erről már régóta szólnak a pletykák, ahogy nemrégiben arról is, hogy felhagynak a próbálkozással.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bezár az állami posta, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:30
Év végével bezár a dán állami posta.
Vállalat Komoly magyar-amerikai űripari megállapodás született
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 08:27
A tranzakció mérföldkő a magyar-amerikai űripari kapcsolatokban, és megerősíti a 4iG pozícióit a globális kereskedelmi űriparban
Vállalat Visszalép az MVM a nagy román bevásárlástól
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 19:59
Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON.
Vállalat Novemberig nagyon fölfutott a BYD gyártása
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 19:20
A BYD az első 11 hónapban összesen 4,182 millió autót gyártott, ez 2024 azonos időszakához viszonyítva 11,3 százalékos növekedés – közölte a BYD Company Limited abból az alkalomból, hogy a cég kínai, Jinan városában működő üzemében legyártották a 15 milliomodik NEV (új energiákkal hajtott) autót.
Vállalat Örül a dán hajózási vállalat, már nem lőnek hajóira
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:01
A dán hajózási vállalat, a Maersk pénteken közölte, hogy egyik hajója közel két év után először sikeresen áthaladt a Vörös-tengeren és a Báb el-Mandeb-szoroson, amelyet a jemeni húszik tartottak tűz alatt.
Vállalat A TikTok kínai tulajdonosa megállapodást kötött, hogy elkerülje az amerikai betiltását
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:30
A TikTok kínai tulajdonosa, a ByteDance csütörtökön kötelező erejű megállapodásokat írt alá arról, hogy az Egyesült Államokban működő TikTok feletti irányítást egy befektetői csoportnak adja át – köztük az Oracle-nek –, ami jelentős lépés az amerikai betiltás elkerülése és az évek óta húzódó bizonytalanság lezárása felé.
Vállalat Hatalmas változás történik az OTP-s vállalkozók életében
Natív tartalom | 2025. december 19. 15:08
Hamarosan vállalatok sem érik már el az OTPdirekt internetbank befektetési szolgáltatásait, amelynek a helyét az új internet- és mobilbank, illetve az OTP SingleMarket veszi át. Az érintett cégek számára azért fontos a változás, mert a magánszemélyekhez hasonlóan a vállalkozások is egyre gyakrabban végeznek online értékpapír-tranzakciókat. 
Vállalat Elon Muskékkal is tárgyaltak Jászai Gellérték
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 08:56
Űr- és védelmi ipari együttműködések kerültek terítékre Washingtonban.
Vállalat Év Megbízója díjat nyert a BMW Group Gyár Debrecen, az Év Ügynöksége a Brandfizz Employer Branding
PR | 2025. december 18. 10:56
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) nyolcadik alkalommal díjazta a hazai munkáltatói márkaépítés kiválóságait.  A mezőny idén is rendkívül erős volt: hét kategóriában, tizenhat iparágból érkeztek be pályázatok.
Vállalat Karácsony előtt vált meg több bolti dolgozójától az OBI
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 17:43
Létszámcsökkentést kellett végrehajtani az OBI-nál, a dolgozókat novemberben kezdték el tájékoztatni a felmondásokról. A vállalat a következő évekre készített tervekkel indokolta a lépést. 118 fő is érintett lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG