2p
Újabb tétel került az internetes óriás bűnlajstromára, július végén kezdődhet a pereskedés.

Az Európai Unió versenyjogi hivatala szerint a Google visszaél a piaci helyzetével, így július végén további tételekkel bővülhet a hivatalos vádemelés. A versenyjogi hivatal először tavaly áprilisban emelt szót a témában a Google ellen, a gyanú szerint a keresőmotor ugyanis előnyben részesíti a saját érdekeltségeibe tartozó vállalkozásokat és üzleteket, írja a Marketwatch. Az ügy precedensértékű lehet az amerikai és az európai joggyakorlatban is, korábban ugyanis még nem zajlott ilyen nagyszabású vizsgálat a techszektor egy szereplője ellen sem.

Hosszú pereskedésnek nézünk elébe

Nagyon úgy tűnik, hogy a hivatal nem fogja könnyen feladni az álláspontját, már most gyűjtik a muníciót: az átfogó vizsgálat keretében a hivatal felkért több piaci szereplőt is, hogy osszák meg az adataikat az esetleges forgalomkiesésről, amit a Google okozott. A vásárlásos ügyben a Google korábban vitatta a hivatal álláspontját, szerintük ugyanis rosszul mérték fel a rohamosan változó online kereskedelmi piacot, és nem vették figyelembe az egyes cégek növekedési ütemét, így az Amazonét és az eBayét sem.

A mostani esetet egyelőre sem az versenyjogi hivatal, sem a Google nem kommentálta.

Adócsomaggal a Google ellen

Bár más környezetben, de korábban Magyarország is felvonult a Google ellen, májusban jelent meg egy méretes adóterv-csomag a Nemzetgazdasági Minisztérium oldalán. A cikk folytatásához kattints ide! >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat „Jogtalan” a fapados légitársaságok kézipoggyászdíja — perre mentek a német fogyasztóvédők
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 15:35
Diszkont légitársaságok ellen indított pert a német fogyasztóvédelmi szervezetek szövetsége a tisztességtelen kézipoggyászdíjak miatt – mondta el a szervezet elnöke a Neue Osnabrücker Zeitung lapnak adott interjúban.
Vállalat Ölt az önvezető rendszer – a Teslának fizetnie kell
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 11:01
Egy floridai esküdtszék pénteken 243 millió dollár megfizetésére kötelezte a Teslát, amiért egy 2019-es, Autopilot rendszerrel felszerelt Model S halálos balesethez vezetett. Az ítélet ritka, de jelentős győzelem az önvezető technológiával összefüggésbe hozott tragédiák áldozatainak, és precedenst teremthet Elon Musk elektromosautó-gyártója elleni további perekhez.
Vállalat Meglepően jó, de mégis szomorú számok a Shelltől
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 14:41
A Shell második negyedéves nyeresége közel egyharmaddal csökkent az olaj- és gázárak mérséklődése, valamint a vegyipari szegmens gyengélkedése miatt – ám a visszaesés ellenére a vállalat eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Nem áll csehül a Toyota – ilyet se láttunk még Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:57
Kiderült, hol fog először Európában elektromos autót gyártani a cég – de a modellnek még csak a kategóriáját tudjuk.
Vállalat A Ford örül, a Porsche szomorkodik, a BMW közömbös
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 11:39
Mérleget vont három nagy autógyártó is a vámháború árnyékában.
Vállalat Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:39
Megvenné a Mediamarkt és a Saturn anyacégét a kínai óriásvállalat.
Vállalat Jó hírt hozott a Mol horvát érdekeltsége
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:30
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben elérte a 54,3 millió eurót, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vállalat Degeszre keresték magukat a fogyasztószerekkel, mégis bajban a dán csodagyógyszergyár
Litván Dániel | 2025. július 30. 15:21
A csúcshoz képest most alig harmadannyit érnek a Novo Nordisk részvényei, miközben nem tudnak eleget gyártani fogyasztószereikből. Hol csúszott félre a sikertörténet és mit hozhat a jövő?
Vállalat Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:51
Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.
Vállalat A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója jó számokat közölt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:40
Az amerikai Procter & Gamble Co negyedéves bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG