4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Belülről rázárta a kocsit az adóellenőrökre egy uberes, aztán a gázra lépett. A minisztérium szerint attól félt, hogy leveszik a rendszámát; a végén azért mindenki hazamehetett. Miközben az utasok vígan használják a szolgáltatást, az Országgyűlés és a hatóságok az egyre komolyabb szankciók kidolgozásán és betartatásán dolgoznak; 300 ellenőrzésen 3,6 millió forint bírságot tudtak kiszórni, ami nem valami sok.

A  feketetaxizás visszaszorítása érdekében indított ellenőrző akciók során adóellenőröket „ejtett foglyul” egy pánikba esett  Uberes - közölte a Privátbankár.hu-val a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A sztori egyébként nem olyan friss, majdnem két hete történt az eset - 2016. május 11-én  kora délután rendeltek ubersofőrt a NAV ellenőrei. A célállomáson a sofőr viszont vélhetően gyanút fogott, ezért az utasok külön kérésére sem akarta lezárni a fuvart, hiába győzködték, hogy így nem értékelhetik a szolgáltatást a neten.

Rendszámomat két adóellenőrért!

Miután kiderült, hogy a sofőr NAV ellenőrzés alanya, először kiutasította a revizorokat, akik azonban a jegyzőkönyv lezárása nélkül nem hagyták el a helyszínt. A gépkocsivezető ekkor blokkolta az ajtókat, elindult és az ellenőrök kérdésére csak annyit mondott, „jó helyre” viszi őket. Út közben rádión leadta kollégáinak a két revizor személyleírását.

Fél órába telt, mire a sofőr megnyugodott és elengedte a NAV munkatársait, akik addigra már telefonon segítséget kértek. Az ubersofőr attól tartott, hogy a BKK és a Rendőrség munkatársai is előkerülnek, és leveszik az autó rendszámát, ezért ijedtében inkább elhajtott a revizorokkal együtt.

A NAV feljelentést tett az ügyben, hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Nem hagyják élni az ubereseket

Az NGM közleményében emlékeztet: a feketén taxizókat magas pénzbüntetés, jogosítvány bevonása,  a gépjármű forgalomból való kizárása sújthatja. Az Országgyűlés már megkezdte annak a törvényjavaslatnak a tárgyalását is, amely blokkolhatóvá teszi a törvénytelen személyszállítást végző szolgáltatók honlapjait. (A törvényjavaslat következtében az uberes sofőrök elveszíthetik jogosítványukat is: az uberes sofőrök ugyanis a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben 9 büntetőpontot kaphatnak, ha lebuknak.) Ezzel párhuzamosan összehangolt adóügyi és közúti ellenőrzések kezdődtek a feketetaxizók kiszűrésére.

Az adóhatóság több mint 300 Uber-ellenőrzést végzett és 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra, kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt - írja az NGM. Ez azonban azt jelenti, hogy az átlagos, egy ellenőrzésre eső bírságösszeg nem éri el a 12 ezer forintot - vagy pedig azt, hogy többnyire szabályosan uberező sofőröket találtak az ellenőrök.

Az utasok akarják, a taxisok nem

Az Uber nemrég 30 ezer aláírást gyűjtött össze tiltakozásul az ellen, hogy a kormány be akarja tiltani a szolgáltatást. A taxisok az Uber ellen tiltakozva keddenként tiltakozó megmozdulásokat szerveznek, útlezárásokkal - korábban például lezárták a a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmit, a múlt héten pedig egy sávot az Erzsébet hídon.

A társaság szerint egyébként világszerte 415 városban működik az Uber, sehol nem blokkolják - az innováció blokkolása nem lehet jó irány.

Minden olyan sofőrnek, aki az Uber rendszerét használja, vállalkozói adószámmal kell rendelkeznie, valamint február vége óta minden egyes budapesti uberes út után elektronikus számlát állítanak ki, ami tartalmilag és formailag is megfelel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal előírásainak. A sofőrök személyszállítói engedélyekkel rendelkeznek, amelyet - akárcsak a taxisok esetében - a közlekedési hatóság állít ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG