2p
Kedden beharangoztuk, ma bejelentették: ha új gyárat nem is húznak fel, de milliárdos beruházással bővítik a kapacitást a nyíregyházi Lego-gyárban

Raktárat és új üzemegységet építenek

Automatikus magasraktárak, valamint dekorációs- és összeszerelő üzemegység építésével növeli termelési kapacitását a Lego Manufacturing Kft. Nyíregyházán - jelentette be Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató és Kovács Ferenc polgármester.

A Lego-csoport senior alelnöke a nagyságrendileg 25-50 millió euróba (7,7-9,3 milliárd forintba) kerülő beruházásról elmondta, az összeszerelő üzem esetében körülbelül egy-másfél évig, a raktárak esetében pedig két évig tartanak majd a munkálatok.

A két gyáregység felépítése és beüzemelése további kétszáz dolgozó felvételét jelenteni a jelenleg 2400 főt foglalkoztató gyárban.

Kovács Ferenc a tájékoztatón közölte, a jövő héten átadják a Tiszavasvári út mellett fekvő Lego-gyár és az M3-as autópálya közúti kapcsolatát megteremtő nyugati elkerülő út második szakaszát.

Folyamatos a bővülés

A dán Lego-csoport 2014. márciusában adta át több mint 60 milliárd forintból felépített második gyárát Nyíregyházán.

A Lego Csoport világszerte ma már több mint 15 000 embert foglalkoztat. 2010. óta az alkalmazottak száma több mint 50%-kal nőtt. A 2015-ös év első hat hónapja során az egyik legfontosabb mérföldkőnek a cseh csomagoló létesítmény 50 000 négyzetméteres bővítése számított. Ezenkívül még az idei évben megkezdődik a csomagolási tevékenység a Kínában lévő új üzemben is - ezt írta a tervek között az idei első féléves beszámolójában a csoport. Magyarországi terveikre nem utaltak.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
Vállalat Nagybankok Európában: kiderült, melyik országban hány található
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:12
Átlagosan hat nagybank van egy európai országban, a hét nem olyan sok – írja elemzésében az Mfor.hu.
Vállalat Nyáron már ezekbe a horvát városokba is Wizz Airrel repülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:45
Újabb, Magyarországhoz még közelebbi horvát városba indít járatokat a Wizz Air. Nyáron Dubrovnik mellett már Zadarba is szinte pillanatok alatt el lehet jutni majd repülővel.
Vállalat Ez fájni fog: óriási elbocsátásokat jelentett be a brit sportautó-gyártó
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:30
Az Aston Martin Lagonda brit sportautó-gyártó a tavalyi 5 százalék után idén jóval nagyobb, a munkaerő akár 20 százalékát is érintő létszámleépítést tervez – jelentette be a cég szerdán.
Vállalat Nagy üzletet jelentett be, chipgyártóban lehet tulajdonos a Facebook anyavállalata
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:30
100 milliárd dolláros megállapodást írt alá a Meta és az Advanced Micro Devices (AMD).
Vállalat Elindul Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása, óriásit nőhet a kapacitás
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:15
Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön: a Vadosfa térségében, mintegy 15 kilométeres körzetben tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 MW új beépített kapacitást hoz létre. Éves szinten így várhatóan 1200 GWh villamosenergia-termelést biztosít majd.
Vállalat Felejthető éven van túl Európa egyik legnagyobb bankja
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:45
A brit HSBC Holdings Plc., Európa legnagyobb, de elsősorban Ázsiára összpontosító bankjának nyeresége 7 százalékkal csökkent tavaly.
Vállalat A nemkívánatos nagybankok óvatosan szóltak vissza Nagy Mártonnak
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 19:40
A nemzetgazdasági miniszter szerint csak öt nagybanknak van megfelelő hely Magyarországon.
Vállalat A Mol közleményben reagált a gyanúra
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 17:40
Bennfentes kereskedés gyanújával fordult a jegybankhoz a tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség.
Vállalat Figyelmeztetést adott ki a Wizz Air, ekkor jön a leállás
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 13:25
Egy tervezett karbantartás lesz az ok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG