3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az internetes fuvarmegosztó 11 nap múlva, az Uber-ellenes törvény életbe lépésével abbahagyja a magyarországi szolgáltatást.
Taxisok demonstrációja Budapesten, 2015. június 16-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Uber jövője Magyarországon a július 24-én hatályba lépő jogszabály után címmel tartott ma délelőtt sajtótájékoztatót a társaság. Az eseményen Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív vezetője bejelentette: az Uber-sofőrök érdekeben felfüggesztik a szolgáltatást. Szomorú nap a mai - mondta Fekete Zoltán, majd hozzátette: a felfüggesztés nem rajtuk múlott, ők keresték a párbeszédet a döntéshozókkal.

Az Uber működését ellehetetlenítő jogszabály nyomán bevonhatják az autósok jogosítványát, elvehetik rendszámukat annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek. Fekete Zoltán mint mondta, nem szeretnék ennek kitenni 1200 egyéni és kisvállalkozó autósukat.

A törvény ellen is folytatni akarták

A parlament június fogadta el azt a törvényt, amely szerint ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak.

A parlament 119 igen, 61 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló kormányzati törvényjavaslatot.

Fónagy János államtitkár akkor azt mondta, a kormány kezdeményezésének célja nem a korszerű alkalmazások ellehetetlenítése vagy betiltása, hanem a hatályos jogszabályok betartatása, az engedély nélkül végzett személytaxis szolgáltatások hatékonyabb szankcionálása, visszaszorítása.

A jogszabály elfogadása után az Uber közleményt adott ki, abban Fekete Zoltán még úgy nyilatkozott:

„Az Uber továbbra is kitart amellett, hogy az új technológiák betiltása, blokkolása  - pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé - nem jó irány. Ezt megerősíti az Európai Bizottság iránymutatása is, amely felhívja a tagállamok figyelmét, hogy ne a betiltást, hanem az ésszerű szabályozást válasszák a megosztáson alapuló gazdaság szereplői esetében. (...)

Az Uber továbbra is keresi a párbeszéd lehetőségét a döntéshozókkal annak reményében, hogy a jelenlegi, idejétmúlt szabályozást felváltsa egy modern, az új technológiákra szabott szabályozás, amely a fogyasztók érdekeit helyezi a középpontba. Az Uber továbbra is elkötelezett 150 ezer magyarországi felhasználója és 1200 autóspartnere iránt, és folytatja működését.”

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hollandia remek napot szerzett Elon Musk-nak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:03
Hollandia engedélyezte a Tesla felügyelt önvezető szoftverének alkalmazását.
Vállalat A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
Imre Lőrinc | 2026. április 11. 11:51
Munkamorálban nem, csak a gyártási folyamatok automatizálásában vehetik fel a versenyt az európai cégek a kínai iparvállalatokkal – hangzott el a Navigator Investments Befektetői Klubján, ahol a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriájában jegyzett társaság vezetői bemutatták a frissített, 2028-ig szóló növekedési stratégiájukat. A célok igen nagyratörőek, annak ellenére, hogy a magas működési költségek alatt roskadozó iparág már évek óta gyengén teljesít az Európai Unióban és Magyarországon egyaránt.
Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG