1p
Utoljára a 2008-as válság előtt volt ilyen jó a Mercedes-Benz értékesítése Magyarországon. Itthon közel kétezer darabot vittek, az importőr így rekordévet zárt, az idei első negyedéves eredmények pedig szépen igazodtak ehhez, így töretlen a siker. A stuttgartiak nem csak ennek örülhetnek: a legújabb CLA Shooting Brake modellt is szépen viszik. Megnéztük a kecskeméti gyárat, az egyetlen helyet, ahol ilyen kocsit gyártanak.

Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerint az értékesítés 2014-ben nem csak világszinten, de a hazai viszonyok között is kiemelkedően alakult. A vállalatcsoport minden szegmensben egy újabb rekordra készül az idei évben.

Erre minden esélyük megvan: a Mercedes-Benz Manunfacturing Hungary Kft, azaz a kecskeméti gyár szintén nagyszerű évet zárt, köszönhetően például a színtisztán Magyarországon készülő új modellnek, a CLA Shooting Brake-nek.

A modellről és a Mercedes-Benz magyar terveiről, eddigi teljesítményéről beszámolt a Privátbankár.hu is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
Bózsó Péter | 2026. február 27. 16:07
A csoport pénteken hozta nyilvánosságra tavalyi adatait, és újságírói prezentációt is tartott eredményeiről, illetve terveiről. A 4iG újabb nemzetközi befektetőkre számít ambiciózus növekedési céljai eléréséhez, és pénteken be is jelentette az emirátusi Mubadala megjelenését befektetői között.
Vállalat Arab befektető száll be a 4iG-ba
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:31
A világ egyik vezető szuverén befektetési társasága, a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala) 50 millió dollárt fektet be a 4iG Nyrt.-be átváltozó kölcsön formájában, amely a 2029-es lejáratkor kötelezően részvényekké alakul át.
Vállalat Kiváló hír jött a Richterről
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:46
Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP). A készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként.
Vállalat Történelmi eredmény a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:32
Ez a legerősebb pénzügyi eredményük, további növekedési lehetőségek is vannak.
Vállalat Ötödével növelte árbevételét az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:16
A nyereség viszont csökkent – de csak átmenetileg.
Vállalat Nőtt a bevétel, de csökkent az eredmény a Richternél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:44
Idénre pedig „magas egyszámjegyű” növekedést várnak.
Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
Vállalat Nagybankok Európában: kiderült, melyik országban hány található
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:12
Átlagosan hat nagybank van egy európai országban, a hét nem olyan sok – írja elemzésében az Mfor.hu.
Vállalat Nyáron már ezekbe a horvát városokba is Wizz Airrel repülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:45
Újabb, Magyarországhoz még közelebbi horvát városba indít járatokat a Wizz Air. Nyáron Dubrovnik mellett már Zadarba is szinte pillanatok alatt el lehet jutni majd repülővel.
Vállalat Ez fájni fog: óriási elbocsátásokat jelentett be a brit sportautó-gyártó
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:30
Az Aston Martin Lagonda brit sportautó-gyártó a tavalyi 5 százalék után idén jóval nagyobb, a munkaerő akár 20 százalékát is érintő létszámleépítést tervez – jelentette be a cég szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG