3p
A fogyasztók félrevezetéséért szabott ki több százmilliós büntetést a GVH.

Jelentős mértékben csökkentette a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarországra kiszabható bírságot, mert a távközlési társaság kiemelkedő mértékű együttműködést mutatott, és egyértelmű lépések megtételét igazolta magatartása megváltoztatására – derült ki a GVH közleményéből. A bírság így 200 millió forint lesz, ami kevesebb mint a fele annak, amelyre egyébként a bírságközlemény alapján számíthatott volna – a sorozatos elmarasztalások miatt ugyanis többszörös visszaesőnek kellett volna tekinteni.

Lelőtte az Orangeways honlapját a GVH

A Versenyhivatal szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak - Tovább>>>

A GVH azt vizsgálta, hogy a Vodafone valós adatokat közölt-e a fogyasztókkal a készülékek áráról, amikor értékesítési ajánlatait népszerűsítő, 2013 októberétől megjelenő reklámkampányaiban nem mutatta be a készülékek akciós ára mellett a hűségidő alatt a készülékekhez köthetően befizetendő havidíj többletet.

Tájékoztattak, csak nem mindenről

A Versenyhivatal szerint a távközlési társaság megtévesztő tájékoztatást nyújtott a készülékek tényleges áráról azokban a reklámokban, amelyekben nem tüntette fel a havi készülékdíjat – ez ugyanis a hűségidő alatt többletköltséget jelent a fogyasztónak az alapszolgáltatáshoz képest. Az átlagos fogyasztóban ezáltal az a téves benyomás alakulhatott ki, hogy számára – ugyan hűségidős elköteleződés mellett, de – különösen kedvező árat javasolnak, és tévesen hihette, hogy az árnak csupán a kiemeléssel érintett elemét kell megfizetnie a készülékkel kapcsolatban.

A GVH jogsértőnek titulálta ezt a fajta kommunikációt, és bár a Vodafone nem ismerte el a jogsértést, együttműködésének jeleként:

  • szigorította megfelelési programját a piaci gyakorlaton túlmutatóan;
  • módosította kereskedelmi gyakorlatát és végső soron az érintett készülékértékesítési konstrukciókat is, továbbá
  • felajánlotta az érintett fogyasztói körnek a határozott idejű szerződések ingyenes felbontásának lehetőségét, ezzel jelentősebb pénzügyi terhet is vállalva.

Ez utóbbit tekintette jelentős bírságcsökkentő tényezőként a Versenyhivatal, így a bírság összegét – az akár 500 millióról – 200 millió forintra csökkentette.

Ingyen telefonálás és korlátlan net - ezekkel az akciókkal készülnek karácsonyra a mobilszolgáltatók

Több kedvezményt, korlátlan, bővített adatforgalmat, illetve beszélgetést kapnak a mobilszolgáltatók ügyfelei az ünnepek alatt - közölték a telekommunikációs vállalatok. Az akciók szinte minden előfizetésre kiterjednek. Nem csak a szolgáltatások lesznek ingyen, a termékek árából is jócskán faragnak - További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG