3p
Helyettest küld Zuckerberg az elnökválasztási fiaskó megmagyarázására.

Nem kíván megjelenni a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán a Facebook alapító vezérigazgatója. Mark Zuckerbergnek ezen az eseményen arra kellett volna válaszolnia, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. Zuckerberg kedden közölte, hogy technológiai vagy termékfejlesztési ügyekért felelős helyettesét küldené Londonba.

Facebook és az újgenerációs hadviselés – letámadták saját népüket

A Facebook-botrány rámutatott arra, hogy a brit és az amerikai biztonságpolitika egyes körei pszichológiai műveleteket (Psyops) hajtottak végre saját népük ellenében. Egy stratégiai bevetés keretében megrendítették a fősodratú média hitelét és lecserélték azt a konzervatív szavazók számára alternatív tényekkel, hamis történetírással, valamint nemzeti mitikus propagandával. Tovább

A New York Times és a Guardian feltáró riportja szerint az elemzőcég 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket. AZ oknyomozásba a Channel 4 nevű brit csatorna is beszállt, beszámolójuk szerint üzletembernek álcázott riporterük rejtett kamerával rögzítette, amint a cég vezérigazgatója, Alexander Nix arról beszél, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat.

A cég állítólag még 2014-ben szervezett meg egy online kvízjátékot az oldalon, a játékban résztvevő 270 ezer Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével pedig összesen 50 millió, jobbára amerikai profil tulajdonosának adataihoz fértek hozzá minden különösebb beleegyezés nélkül.

Helyettest küld

Mindezek alapján a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának elnöke, Damian Collins a múlt héten levelet intézett Mark Zuckerberghez, kérve, hogy a Facebook vezérigazgatója jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a testület kérdéseire.

A levélben Collins a Facebook által alkalmazott eljárásrend katasztrofális hibájának nevezte a történteket, az ügy tisztázásához a portált üzemeltető cég valamely megfelelő hatáskörű, magas beosztású tisztviselőjének pontos magyarázatára van szükség. Reményeim szerint ez a tisztviselő Ön (Zuckerberg) lesz – tette hozzá.

A Facebook vezér azonban válaszlevelében elmondta, maga helyett vagy Mike Schroepfert, a cég technológiai vezetőjét, vagy Chris Cox termékfejlesztési ügyekben illetékes vezérigazgató-helyettest delegálná a meghallgatásra. Zucerberg szerint ugyanis ők kellően széles szakértelemmel tudnak felelni a felmerülő kérdésekre.

Zuckerberg a hétvégén több brit és amerikai újságban egész oldalas fizetett hirdetésekben kért elnézést a történtekért, elismerve, hogy a Facebook visszaélt a felhasználók bizalmával, mivel többet is tehetett volna annak elkerülésére, hogy a Cambridge Analytica tudtuk nélkül a maga hasznára fordítsa megszerzett adataikat.

A Facebook-adatokkal visszaélő cég mélyen belenyúlt egy ország választásaiba

A közelmúltban derült ki, hogy a Cambridge Analytica nevű adatelemző cég illegálisan szerezte meg a Facebooktól 50 millió felhasználó adatait, és lehet, hogy ezeket felhasználta az amerikai elnökválasztási kampányban. Úgy tűnik azonban, Kenyában sokkal mélyebben belefolytak a választásokba, akár rajzuk is múlhatott az eredmény. További előzmények itt >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A dél-koreai Hyundai Motor otthon fektet be az amerikai vámok hatására
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:15
A Hyundai Motor Group 86,47 milliárd dollárt fog befektetni Dél-Koreában 2026 és 2030 között – közölte az autógyártó vasárnap, miután Szöul véglegesítette azt a kereskedelmi megállapodást, amely 25 százalékról 15 százalékra csökkenti az amerikai vámokat a dél-koreai autókra.
Vállalat A holland-kínai feszültség nehezén már túl vagyunk – állítja a holland ASML vezére
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 14:45
Az ASML vezérigazgatója szerint cégét nem érintette a Hollandia és Kína között a Nexperia chipgyártó holland egysége feletti kormányellenőrzés miatt kialakult feszültség.
Vállalat A Lukoil egy hónap haladékot kapott az amerikaiaktól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:35
A Trump-adminisztráció pénteken engedélyt adott a potenciális vevőknek arra, hogy tárgyaljanak az orosz Lukoillal külföldi eszközeinek megvásárlásáról, és jóváhagyta a bolgár Burgasz finomítóval kapcsolatos üzleti tranzakciókat is, miután Bulgária lépéseket tett az üzem lefoglalására.
Vállalat Szerbia szankcionált olajvállalata, a NIS három hónapot kapott vevő keresésre – frissítve!
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:01
Szerbia három hónapos engedélyt kapott az Egyesült Államoktól, hogy megpróbáljon vevőt találni orosz tulajdonú olajcégére, az NIS-re, amelyet szankciók sújtanak, és amelyek a tél előtt veszélyeztetik az üzemanyag-ellátást – mondta szombaton Dubravka Djedovic-Handanovic energiaügyi miniszter.
Vállalat Távozhat az Apple-vezér, már nagyon keresik az utódját
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 11:41
Tim Cook 14 év után már jövőre távozhat az Apple éléről, ki léphet a helyére?
Vállalat 15 ezer embert küld el a legnagyobb amerikai telekommunikációs cég
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:01
Dolgozóinak 15 százalékától megválik a Verizon, az Egyesült Államok legnagyobb bevételű telekommunikációs vállalata. A városnyi embert már a jövő héten elküldi a cég.
Vállalat Közel 200 millió forintra büntette a Wizz Airt az olasz versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:08
A Wizz Air korlátlan előfizetésként mutatta be az All You Can Fly-t, de nem adtak megfelelő és naprakész tájékoztatást a foglalási időszakokról, az ülőhelyek számáról és típusáról sem. 
Vállalat A fix 3 százalékos hitel új lendületet ad a fejlesztéseknek
PR | 2025. november 14. 10:37
A fix 3 százalékos kamatozású vállalati hitelprogram a gazdasági növekedés mellett a mindennapi biztonságot is erősíti. A Cégkassza Podcast legújabb adásában Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, valamint Palóc André, a minisztérium szóvivője részletesen kifejtették, hogyan mozdította meg a program a „fiókban maradt fejlesztéseket”, miként ösztönzi a kkv-k méretugrását, és milyen további könnyítések várhatóak az adminisztráció és az adózás területén.
Vállalat Előnyben a csalók, terjed a deepfake: így venné fel a kesztyűt a KiberPajzs
Imre Lőrinc | 2025. november 13. 16:59
Újabb eszközöket ad a kibercsalók kezébe a mesterséges intelligencia, ami egyelőre inkább a támadóknak kedvez, a lakossággal és a vállalatokkal szemben. Küzdeni kell a digitális támadások ellen, de a helyzetet nehezíti, hogy sokan a biztonság illúziójába ringatják magukat – hangzott el az OTP Bank és a KiberPajzs projekt közös sajtótájékoztatóján.
Vállalat Nyakon csípték a Red Bull-t
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 15:34
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG