3p
Most a Telekom jelentette be, hogy beperli a Vodafone-t. Ki nyeri el az állam kegyeit?

A mai napon a Vodafone bejelentette, hogy polgári peres eljárást is indít a Magyar Telekom és a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellen a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntésének hiányában az állami mobilszolgáltatási tenderben a  KEF eljárása nem zárult le jogerősen, így érvénytelennek tekintik a Telekom és a KEF között megkötött szerződést, tehát a Telekom nem lehetne az állami szervek mobilszolgáltatója a cég szerint.

A Magyar Telekom viszont közölte: szintén pert indít a Vodafone ellen.

Az államnak 2014 eleje óta szolgáltat a Vodafone Magyarország, a cég szerint ők tették a "Mobil szolgáltatások beszerzése 2016" közbeszerzési eljáráson a legjobb ajánlatot. A KEF kizárta a céget az eljárásból arra hivatkozva, hogy a Vodafone túl alacsony összegű ajánlatot tett és kétséges, hogy teljesíteni tudja-e a vállalását - tájékoztatott a Vodafone. A KEF kizáró döntését a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) jóváhagyta, ezután fordult a társaság az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, és kérte, hogy a bíróság a saját döntéséig függessze fel a KDB döntésének végrehajtását.

A Vodafone lapunkkal közölte, hogy a bíróság február 9-én felfüggesztette a KDB határozatának végrehajtását. A Vodafone szerint érvénytelen a Telekom és a KEF által február 6-án aláírt szerződés, amely alapján a Telekom nyújthat mobilszolgáltatást az állami intézmények számára a következő mintegy 3 évben.

Király István, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese szerint "a Telekom nem köthet további szerződéseket az állami vállalatokkal és ha mégis kötne ilyet, akkor az érvénytelen lenne, hiszen jelenleg a Vodafone az állami intézmények szolgáltatója a hatályos szerződések szerint".

A Telekom is begurult

A Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy "a Vodafone sajtóközleménye rosszhiszemű és valótlan állításokat tartalmaz", ezért a Telekom pert indít a Vodafone ellen. A KEF és a Telekom között "egy jogszerű és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként" jött létre a február 6-án aláírt szerződés, amelyet "a felek valamennyi irányadó jogszabály betűjét és szellemét maradéktalanul betartva kötötték meg. A szerződés jogszerű és érvényes" - szögezte le a Telekom. A Telekom álláspontja szerint a szerződést utólag nem teszi érvénytelenné a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése, és szerintük valótlan a Vodafone azon állítása is, hogy a Telekom ne köthetne további szerződéseket az állami vállalatokkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG