3p
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tette közzé működésének első félévi eredményeit az Opus Global Nyrt. A Konzum Nyrt. beolvadását megelőző időszakban a nagyvállalat konszolidált, IFRS szerinti mérlegfőösszege 560,9 milliárd, saját tőkéje 260 milliárd, a működési bevétel közel 113,8 milliárd forint, míg az EBITDA-ja meghaladta a 7,08 milliárd forintot. A Konzum Befektetési Vagyonkezelő Nyrt. beolvadása okán, a társaság történetének utolsó féléves beszámolóját is az Opus publikálta. A Konzum IFRS szerinti konszolidált mérlegfőösszege 153 milliárd forint, a társaság saját tőkéje meghaladta a 77,6 milliárd forintot, míg EBITDA-ja 2,26 milliárd, adózott eredménye pedig 2,9 milliárd forint volt 2019 első félévében.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A befektetési holding bevételei annak ellenére növekedtek az első hat hónapban, hogy az Opus Global stratégiai divízióiban az év második felében lényegesen erősebb az eredménytermelő képesség, mert jellemzően a második félévben realizálódik az árbevétel meghatározó része, áll az Opus közleményében.

A szezonalitás dacára az OPUS GLOBAL 2019. I. félévét IFRS szerint, konszolidáltan 113,797 milliárd forintos működési bevétellel zárta. A működési bevétel 48%-a származott az ipari divíziótól, elsősorban az építőipari vállalatoktól, az energetikai terület 36%, míg a mezőgazdaság és élelmiszeripari befektetések 15%-ban járultak hozzá.

A cégcsoport működését jól leíró konszolidált EBITDA-mutató az idei első félévében kevéssel meghaladta a 7 milliárd forintot. Tavaly félévkor ez 1,7 milliárd Ft volt, tehát az előző időszakhoz képest több mint háromszorosára (5,4 milliárd forinttal) emelkedett. Az idei féléves EBITDA nemcsak az előző félévi tényszámhoz képest, hanem a 2018. évi időarányos proforma 5,9 milliárdos értékéhez viszonyítva is jelentősen, közel 20 százalékkal növekedett.

A társaság értékét mutató konszolidált saját tőke 260 milliárdos értéke a lezárt akvizíciók eredményeként növekedett 16-szorosára. Ez az érték már tartalmazza a tavaly apportált építőipari társaságok (Mészáros és Mészáros Kft., R-Kord Kft.) akkori szerződésállományából származó, az Opus saját tőkéjében kimutatott jövőbeli eredményt is. Az IFRS standardok szerint, ezen szerződésállományából származó időarányos eredményhatást, a cégek félévi teljesítménye alapján 8,68 milliárdos értékcsökkenéssel szemben kellett elszámolni. Ezt részben ugyan kompenzálta a pénzügyi műveletek 5,2 milliárd forintos értéke, ezzel együtt a 2019. I. félévi adózott eredmény -4,25 milliárd forint lett, amely a fentieknek megfelelően technikai és nem valós veszteséget jelent. A holdingba tartozó építőipari társaságoknak már az akvizíciót követően kötött új szerződéseiből származó eredményeit nem terheli ez az értékcsökkenési leírás, tehát ebből várhatóan mintegy 70 milliárd Ft árbevételt realizálhat a jövőben az Opus Global.

A 2019. június 30. napján az Opus Global Nyrt.-be beolvadt Konzum Nyrt. 2019 első félévéről adta ki az utolsó tőzsdei időközi jelentését, a zárónapon a 153 milliárdos mérlegfőösszegű társaság saját tőkéje közel 77,7 milliárd Ft volt. A IFRS szerinti beszámolóban a konszolidált üzemi eredmény (EBIT) 1,1 milliárd forint, a társaság EBITDA-ja 2,2 milliárd, míg adózott eredménye 2,9 milliárd forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG