2p
A vártnál nagyobb lett a bevétel is.
(depositphotos.com)

A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a PepsiCo amerikai üdítő- és chipsgyártó üzleti évének harmadik negyedében, miután az aktív reklámozási tevékenységnek, illetve a Gatorade sportital új, csökkentett kalóriatartalmú változatainak köszönhetően nőtt a termékei iránti kereslet Észak-Amerikában.

A vállalat csütörtökön nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy adózott eredménye 2,1 milliárd dollár, részvényenként 1,49 dollár volt a szeptember 7-én végződött három hónapban, ami 16,3 százalékkal, illetve 14,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 2,498 milliárd dollárnál, részvényarányosan 1,75 dollárnál.

Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,56 dollár lett, több a szakértők által várt 1,50 dollárnál.

A PepsiCo bevétele 17 milliárd 188 millió dollárt tett ki, ami éves összevetésben 4,2 százalékos növekedést jelent. Elemzők ennél kisebb bevételre, 16,93 milliárd dollárra számítottak. Ezen belül az észak-amerikai országokban 3,4 százalékkal, 5,64 milliárd dollárra nőtt az üdítőitalok forgalmazásából származó bevétel.

Több megy hirdetésre

Azóta, hogy tavaly októberben a spanyol Ramón Laguarta vette át a Pepsico elnök-vezérigazgatói tisztségét, jóval többet fordítanak reklámokra és a terjesztési hálózatokra, új termékeket vezettek be és megváltoztatták a kiszerelést. A reklámra és marketingre fordított kiadások 12 százalékkal emelkedtek az első három negyedévben.

Növekedésnek indultak az eladások Észak-Amerikában, párhuzamosan azzal, hogy a PepsiCo szélesítette termékpalettáját további szénsavmentes üdítőkkel és szódavízzel, olyan márkákat piacra dobva mint Lifewtr csúcsminőségű palackozott víz és a Bubly ízesített szénsavas ásványvíz.

A New York-i tőzsdén a nyitás előtti elektronikus kereskedésben a vártnál jobb beszámolónak köszönhetően 3 százalékos pluszba ugrott a PepsiCo árfolyama. Szerdán 2,50 százalékos mínuszban, 133,94 dolláron zártak a Pepsico részvényei, ami így is 23,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG