2p
Már negyedik napja tart a sztrájk a Lufthansánál, újabb budapesti járatoknak mondhatunk búcsút.
Utasok várakoznak a müncheni repülőtéren 2015. november 9-én, a Lufthansa német légitársaság légiutas-kísérőinek sztrájkja idején. Az előző napon megkezdett munkabeszüntetés a frankfurti, a düsseldorfi és a müncheni repülőtérről induló és érkező járatokat is érinti. (MTI/AP/Matthias Schrader)

A mai hosszabbítás után újabbat jelentett be a Lufthansa: mivel az anyavállalat továbbra sem enged a pilóták követeléseinek, így azok még egy nappal, szombatra is kiterjesztik a munkabeszüntetést. Ezzel már negyedik napja tart a sztrájk a német légitársaságnál. A sztrájk első három napját együttvéve összesen 2618 járatot töröltek a menetrendből, ez több mint 315 ezer utazót érint.

A szakszervezet két év alatt már 14-szer hirdetett sztrájkot, a Lufthansa arra hivatkozva utasítja el a bérkövetelésüket, hogy a 20 százalékos béremelés a cégcsoport jövőjét fenyegetné. A német légitársaság pénteki menetrendjéből összesen 830 járatot kellett törölni a sztrájk miatt, kimarad egyebek mellett négy Budapest és Frankfurt, és három Budapest és München között közlekedő járat is.

A Lufthansa sztrájkjáról és a pilóták követeléséről korábban már többször is írtunk, a cikkeket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A 4iG Egyiptomtól Ausztriáig vezetné a kábelt
Bózsó Péter | 2025. március 3. 16:57
A Budapesti Értéktőzsdén is szereplő társaság vezérigazgatója, Fekete Péter  sajtóbeszélgetésen tárta fel a vállalatcsoport növekedési és a szinergiákat kihasználó hatékonyságnövelési terveit.
Vállalat Osztalékfizetésre készül a hazai kibervédelmi cég
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 15:32
Az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. igazgatósága, amely várhatóan a 2024-es pénzügyi beszámoló elfogadásához kapcsolódóan fog a közgyűlés számára osztalékfizetési javaslatot tenni. A ViVeTech igazgatósága emellett megerősítette elkötelezettségét a társaság nemzetközi piacra lépésének folytatása mellett is: a vállalat ennek jegyében kiépíti a Lengyelországtól Törökországig terjedő régióra fókuszáló IT viszonteladói-integrátori hálózatát.
Vállalat Új székház helyett korszerűsíti a jelenlegit az Erste
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 14:53
Elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet az Erste. A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyon december végére 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette az 5400 milliárd forintot.
Vállalat Végre megérkezett az Omnibusz — főbb elemeit a Klasszis Klubban ismerhettük meg
Privátbankár.hu | 2025. február 27. 13:46
A Klasszis Média február 26-án megtartotta új ESG-tematikájú rendezvénysorozatának első eseményét, amelyen a vállalatokat és a pénzügyi szektor szereplőit érintő aktuális ESG-szabályozási kérdéseket vitatták meg, az aznap bejelentett Omnibusz csomag fényében.
Vállalat Leírni is sok: degeszre kereste magát az Nvidia
Privátbankár.hu | 2025. február 27. 10:28
Részvényenként 89 centes nyereség jött össze a 2024-es negyedik negyedévben. De a szemünk igazából az éves eredmények láttán kerekedhet igazán.
Vállalat Újabb nagy hal akadt a Főtaxi horgára
Privátbankár.hu | 2025. február 26. 13:59
Megvan a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) munkatársait és a minisztériumi dolgozókat szállító taxivállalat, amely a félmilliárd forintos megbízást kapta.
Vállalat Kiderítettük: rengeteg budapesti utas járt pórul egy sztrájk miatt
Kollár Dóra | 2025. február 26. 11:11
Több járatot is törölt a Lufthansa.
Vállalat Fejcsere a világ egyik legfontosabb élelmiszeripari cégénél
Privátbankár.hu | 2025. február 26. 09:17
Több területen is változásra van szükség a cégnél.
Vállalat Kilőtt a Magyar Telekom negyedik negyedéves eredménye
Privátbankár.hu | 2025. február 25. 18:20
A módosított nettó eredmény 34,6 milliárd forintot tett ki, az egy évvel korábbi 25,8 milliárd forinttal szemben.
Vállalat A Waberer’s Csoport buszüzemeltető cégbe száll be
Privátbankár.hu | 2025. február 25. 16:51
Többségi, 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a Waberer’s a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG