4p
Információink szerint újabb újságírók nyújtották be felmondásukat a Hír TV-nél. A csatornánál Echo TV-s dolgozókkal próbálják betölteni a megüresedett helyeket. A televízió három és fél év kitérő után ismét kormánybarát, a jelenkori hatalommal lojális médiummá válik. A régi-új vezetés szerint csak arról van szó, hogy visszatérnek a régi értékekhez.
A hatalom szintjei: a Hír TV székháza belülről (A szerző felvétele)

A mai nap újabb dolgozók mondtak fel a Hír TV-nél, többen pedig felmondásukat fontolgatják, mivel nem kívánnak együttműködni a régi-új vezetéssel, értesült a Privátbankár.hu. Sokan csak azért maradnak, mert nincs hova menniük, így egyelőre kénytelenek kivárni. „Kilencven százalék azonnal menne, ha tudna” – fogalmazott forrásunk.

Teljes sorcsere

Ez persze logikusnak tűnik abból a szempontból, hogy a Hír TV állománya jelentős változáson ment keresztül a 2015 februári G-nap, a Fidesszel való szakítás óta, azaz a kormánypárthoz hű újságírók az elmúlt három évben fokozatosan elhagyták a televíziót.

A legtöbben az Echo TV-hez mentek át, miközben számos újságíró érkezett kormánykritikus médiumoktól. Őket épp azért hozták a csatornához, hogy a hatalom korrupciógyanús ügyeivel foglalkozzanak. Nehezen képzelhető el, hogy ezek az újságírók önként beállnak majd az új, kormánybarát vezetés mögé.

Kényes helyzetbe kerültek ugyanakkor a régi Hír TV-sek is – tehát azok, akik már a G-nap előtt is a televíziónál dolgoztak. Nekik ugyanis – ha maradnak  –  vissza kell szokniuk a régi kerékvágásba, azaz kormánykritikus után ismét kormánybarát hangnemre kell váltaniuk. Ráadásul a régi-új vezetés feltételezhetően kvázi árulóként tekint többségükre.  

Kocsis Máté volt az első vendég

A váltás már tegnap nyilvánvalóvá vált: a csatorna délután és este Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét sugározta a Szabadfogás című közéleti vitaműsor helyett, Kálmán Olga helyét pedig egy régi-új Hír TV-s,  Földi-Kovács Andrea vette át. A televízió jövőbeni irányultsága szempontjából alighanem üzenetértékű, hogy első vendége Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt. Kocsis szereplése vezető hír volt a csatorna ma reggeli hírműsoraiban.     

Nem ő egyébként az egyetlen, aki a másik, magát jobboldalinak mondó, kormánybarát televíziótól érkezett. A tegnapi Híradókat például Horváth Károly szerkesztette, emellett más Echo TV-s újságírók érkezése is várható.          

A Szabadfogás stábja eközben a Magyar Hang szerkesztőségében pótolta a szerda esti műsort. Az élő adást több ezren követték figyelemmel a közösségi hálón.    

Vissza a Fideszhez

Mint arról beszámoltunk, a Hír TV-nél teljes egészében megtörtént a hatalomváltás. Az új tulajdonos, Nyerges Zsolt bejelentése szerint az új vezérigazgató  Répásy Bálint, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egykori üzletfejlesztési igazgatója, a tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes Szikszai Péter, a hírigazgató Mentes Katalin lett. A Mediaworks vezetője, Liszkay Gábor tanácsadóként dolgozik a csatornánál. 

Távozott a televíziótól – többek között – Nagy Zoltán hírigazgató, Tarr Péter vezérigazgató-helyettes, Lukáts Péter kreatív kommunikációs igazgató, György Zsombor szerkesztő, Láng Balázs szerkesztő, Varga Gábor szerkesztő, Zimon András szerkesztő, Bodacz Balázs műsorvezető, Csintalan Sándor műsorvezető, Kálmán Olga műsorvezető, Lampé Ágnes műsorvezető-riporter és Teszári Nóra műsorvezető.

A Népszava szerint elmegy a csatornától Jáky Szabó Gergely is. A hírolvasó-műsorvezető, aki a Hír TV egyik legrégebbi arca volt, felmondott.

„Kiszolgáltuk a rendszert”

A régi-új vezetés az újabb fordulatot úgy kommunikálta, hogy a csatorna visszatér régi, konzervatív értékeihez, és ott folytatja, ahol 2015-ben abbahagyta.

Tarr Péter, aki a G-nap előtt szerkesztőként dolgozott a Hír TV-nél, utána pedig tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes lett, a 2015 előtti évekről azt mondta: a Fideszből heti rendszerességgel jártak be a tévébe eligazítani a vezérkart. „A kormányzati kommunikációért felelős illetékesek mondták meg, mi a heti aktuális pártüzenet, mire készüljünk, mit kell a műsorokba ágyazni, kit hívjunk meg, ki milyen ügyben nyilatkozzon, hol és mit hangsúlyozzunk” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy miért asszisztált ehhez, Tarr Péter azt válaszolta: „Voltak napok, amikor ellenálltunk egy kicsit. De nem akarok nagy ellenzékinek látszani. Az igazság az, hogy kiszolgáltuk a rendszert.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG