3p
Az európai foci kormányzó szerve azért vág bele az online kísérletbe, mert a tévécsatornák nem hajlandóak még több pénzt fizetni a közvetítési jogokért.
Tizedik Bajnokok Ligája/BEK-győzelmét ünnepli a Real Madrid 2018 májusában. (Fotó: Michael Regan/Getty Images)

Saját, Bajnokok ligája-meccseket sugárzó streamingszolgáltatás felállítását mérlegeli az UEFA, mert vezetői attól félnek, hogy a tévécsatornák hamarosan elkezdenek kihátrálni a nagypénzes közvetítési szerződésekből, írja a Financial Times.

Az UEFA most folytatja a tárgyalásokat a Bl-meccsek 2021-2024-es időszakra vonatkozó közvetítési jogairól, de eddig csak az amerikai CBS-szel és a brit BT-vel sikerült megállapodniuk. Theodore Theodoridis, az UEFA főtitkára azonban arról számolt be az FT-nek, hogy az európai foci csúcsszervezete azt fontolgatja, hogy több országban is leállítja a versenyt a jogokért, és a hagyományos megoldás helyett inkább online sugározza majd a mérkőzéseket.

Ezt úgy tudnák megoldani, ha kibővítenék a jelenlegi netes oldalukat, az UefaTV szájtot egy over-the-top (OTT) tartalmakat sugározni képes, nagyobb kapacitású weblappá. A jelenlegi modellben az UEFA évi 3,25 milliárd eurós nagyságrendben értékesít tévés közvetítési jogokat világszerte. Theodoridis arról beszél, hogy még mindig sok olyan partnerük van, aki folytatni akarja a hagyományos együttműködést, viszont készen akarnak állni arra az eshetőségre, ha ez megváltozna. "Akarunk egy alternatív opciót" - mondja.

Hogy hamarosan nagy változás áll be a közvetítési jogok piacán, és tényleg ki kell használni az alternatív opciót, annak egyre nő a valószínűsége. A brit Sky ugyanis nemrég jelezte, hogy egyre kevésbé hajlandó még több pénzt fizetni az UEFA-tartalmakért, mert már nekik is egyre nehezebb az ebből fakadó áremelést leerőltetni az előfizetőik torkán.

Az elmúlt években egyre több internetes cég szállt be a közvetítői jogokért folyó versenybe - az Amazon például elnyerte bizonyos Premier League-meccsek streamelési jogát a hagyományos tévéadók elől, így azokat a jelen szezon kezdetétől már a neten lehet nézni. A techcégek azonban ugyancsak azt jelezték, hogy nem hajlandóak többet fizetni a jogokért, mint a tévéadók.

Az Enders Analysis médiaelemző múlt havi jelentése már konkrétan arról ír, hogy "a futball tévéközvetítési jogainak boomja véget ér," különösen Európa öt vezető piacán: Angliában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban. A jelentés szerint az említett, kiemelt piacok, bár sok mindenben különböznek, az mindben közös, hogy a tévés előfizetői létszám növekedése lelassult vagy egyenesen csökkenésbe ment át.

Az UEFA persze nem a fő piacokon kezdi a kísérletezést. Theodoridis elmondása szerint néhány Európán kívüli piacon vezetik be a streaming-szolgáltatást, ahol az éves tévés szerződések értéke nem több 5-10 millió eurónál. Alternatívaként viszont azt is fontolgatják, hogy bármely olyan piacon átállnak streamingelésre, ahol jelentősen kevesebbet fizetnének a tévés Bl-meccsekért, mint amennyit azok az UEFA szerint megérnének.

Az OTT-rendszer elindításához azonban Theodoridis szerint alapesetben szükséges a fociklubok egyhangú beleegyezése is. Bár megoldható még a helyi adássugárzókkal, illetve internetes szolgáltatókkal és közösségimédia-cégekkel külön-külön megkötött szerződések útján is. Ha sikerül, akkor az UEFA olyan új modellt építhet ki magának, mint ami pl. az amerikai profi baseball-ligában, a Major League Baseball-ban már működik, ahol a saját, előfizetéses streaming-szolgáltatás éves bevételét 620 millió dollárra becsülik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG