3p
A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakrabban előforduló háztartási baleset Magyarországon, tucatnyi ember halálát okozza minden évben. Honnan tudhatjuk, hogy baj van?

Nem csak a gázkazán okozhat veszélyt

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint 2014-ben szén-monoxid veszély miatt 430 esetben riasztották a tűzoltókat, 355-en szenvedtek mérgezést, és tizenketten vesztették életüket. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy nem mindig vesszük elég komolyan a nyílt égésterű gázfogyasztó készülékek működési rendellenességeivel járó veszélyeket - írja közleményében a Tigáz.

Fontos tudni, hogy szén-monoxid-mérgezés nem csak gázfogyasztó készülékeknél fordulhat elő, hanem minden olyan készülék esetében, amelynek a működése során égéstermék keletkezik (többek között éghető cseppfolyós halmazállapotú anyag elégetésekor, illetve fa vagy vegyes tüzelésű kazánoknál, kandallóknál is).

Ebből lehet baj

Az elégetett anyagtól függetlenül a szellőztetés nélküli, vagy rosszul szellőző helyiségben használt tüzelőberendezés, a nem rendeltetésszerűen működtetett tüzelőberendezés, a tüzelőberendezéssel párhuzamosan működtetett pára vagy egyéb elszívó berendezések, az eldugult, repedt falazatú égéstermék elvezetők mind-mind égéstermék visszaáramlást okozhatnak, amelynek egyenes következménye lehet a szén-monoxid-mérgezés.

A tavalyelőtt mérgezésben érintett háztartások mindössze 50%-ában volt szén-monoxid-érzékelő, annak ellenére, hogy a készülék segíthet a halálos balesetek elkerülésében: az elmúlt négy évben nem történt haláleset olyan háztartásban, ahol CO-érzékelő volt. De mi a helyzet abban az esetben, ha a lakásunkban nincs szén-monoxid-jelző? Gondos odafigyeléssel, előrelátó intézkedésekkel és a tünetek ismeretével elkerülhetőek a halálos mérgezések.

Milyen tünetei lehetnek a szén-monoxid-mérgezésnek?

A CO-mérgezés kezdeti jelei lehetnek például a lüktető fejfájás, erős fülzúgás, szédülés, hányinger, hányás, kábultság vagy zavarodottság. Ezeket a tüneteket sok esetben még szakemberek is összekeverhetik megfázásos vagy gyomorrontásos tünetekkel. Fontos, hogy már ezeket a kezdeti tüneteket is komolyan vegyük, különben további, komolyabb hatások jelentkezhetnek, amelyeknél már nem biztos, hogy védekezni tudunk. Ilyen lehet például: végtagrángás, görcs, szájzár, szívritmuszavar, vagy a vérnyomás drasztikus csökkenése, végül pedig az eszméletlen állapot, a reflexek teljes megszűnése és a légzésbénulás. Mérgezés esetén lényegesen veszélyeztetettebbek a csecsemők, a gyermekek, a várandós anyák, az idősek és a légzési problémákkal küzdők - olvasható a Tigáz összefoglalójában.

Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?

Még a segítségnyújtás során is figyelni kell arra, hogy a magas CO koncentrációjú helységbe csak megfelelő védőfelszerelésben lehet belépni, ellenkező esetben, aki segíteni akar, maga is áldozattá válhat.

A szén-monoxid-mérgezés - ha nem is következik be halál – akár agykárosodáshoz, bénuláshoz, látászavarokhoz is vezethet, ezért kiemelten fontos a mérgezés mielőbbi megszűntetése. A szén-monoxid-mérgezett beteget –azonnali teljes körű szellőztetés mellett - először ki kell juttatni a mérgezett helyiségből, friss levegőt kell adni és szükség esetén lélegeztetni. A lehető legrövidebb időn belül kérjünk szakszerű segítséget, értesítsük a katasztrófavédelmet és a mentőket az ismert segélyhívó számokon. Amennyiben lehetőségünk van a tüzelő-fűtő berendezés biztonságos lekapcsolására, a szellőztetésre és a gázrendszer főcsapjának elzárására, ezeket is tegyük meg.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
PR | 2026. április 29. 17:17
A szervezetben zajló krónikus gyulladások ritkán okoznak látványos tüneteket, inkább lassan, észrevétlenül rontják a teljesítményt, a koncentrációt és a vitalitást. A természet egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentője, a kurkuma, ma már tudományosan igazolt megoldást kínál ezek mérséklésére – feltéve, ha ismerjük a hatékonyság mögötti technológiai feltételeket.
Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG