3p
A Microsoft mindent bejelentett, amit be lehetett. Valószínűleg évek óta nem volt ekkora dobása az óriásvállalatnak.

Tegnap a Microsoft bejelentette a Windows 10 operációs rendszert. A szoftver nagy előrelépést jelent az előző verziókhoz képest a felhőalapú megoldások integrálása, a biztonság és a stabilitás terén. A legnagyobb újdonságot a Cortana beszédfelismerő rendszer megjelenése jelenti, ami hasonlít az Apple Siri megoldásához. A Microsoft a mai trendeknek megfelelően Windows 8.1-re ingyenesen elérhetővé teszi az operációs rendszert, egy évvel a megjelenés után pedig ingyenesen frissíthetnek a Windows 7-et használók is.

Nem termék. Szolgáltatás!

A Microsoft úgy tűnik beáll a sorba, az - operációs rendszerek világában először - és szolgáltatásként árcédulázza a Windows 10-et. Ez lesz az első olyan fejlesztésük ugyanis, amely mostantól nem egy hatalmas összegért lesz megvásárolható, hanem a sokak számára kedvezőbb előfizetés rendszerben használható majd.

Ráadásul a szerdai konferencián a Microsoft azt is bejelentette, hogy az első évben teljesen ingyenesen használhatják azok, akik Windows 7-től kezdve futtatták valamelyik rendszert, akár személyi számítógépről, mobilról, vagy tabletről van szó.

Minden egy rendszerben

Merthogy mostantól minden eszközön ugyanazt a Windows 10-et tudjuk majd használni. Sőt, a Continuum nevű szolgáltatással billentyűről érintőkijelzőre válthatunk és vissza, minden, arra alkalmas eszközön. Veterán felhasználóknak jó hír esetleg, hogy visszatér a nagy kedvenc startmenü is.

Az igazi "nő" mindig mellettünk

A személyi számítógépek is megkapják Cortanat, a Microsoft beépített digitális személyi asszisztensét, amely eddig elérhető volt a hordozható kütyükön. Feljavították a képességeit, természetes nyelvi bevitelre jól reagál, például a demózott "mutass képeket decemberről!" utasításra.

This... is... Spartan! Viszlát, IE!

A Microsoft lecseréli az oly régóta megvetett és elutasított webböngészőjét, az Internet Explorert, mostantól köszönthetjük a Spartan-t, amely nem csak a neve alapján lesz puritán, letisztult, és egyszerűen kezelhető. Kap beépített Cortanát és jegyzet funkciót, illetve egy újfajta könyvjelző-rendszert. Lesz benne olvasás mód, ami minden zavaró tényezőt kikapcsol, hogy csak a szövegre fókuszálhassunk.

A legnagyobb még hátra van...

A vállalat bejelentett még valamit, méghozzá az első saját holografikus szemüvegét, amely egy kiterjesztett valóságot (augmented reality) felhasználó vizor. Szavakkal erről kár beszélni,látni kell, úgyhogy itt egy videó inkább, amitől garantáltan eldobjuk az agyunk:

Mikor jönnek?

Senki sem tudja, a Microsoft sem. Satya Nadella, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy még idén, egy új eszközön jöhetnek a frissítések. Mi a magunk részéről nagyon várjuk már, legalább annyira, mint korszakokkal ezelőtt Vágási Feri!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG