1p
Túl drága lenne, nem kapnak ingyenes Interrail bérletet a fiatalok.

Ahogy arról már korábban is írtunk, nagy ajándékkal tették volna vonzóbbá a világjárást a fiataloknak, eleinte ugyanis úgy tűnt, hogy minden 18 éves uniós állampolgár kapna egy 22 napos Európa-bérletet. Az Európai Bíróság most azonban úgy döntött, hogy túlságosan drága és nehezen megvalósítható lenne ez a kezdeményezés, így megvétózták kezdeményezést, írja a Financial Times.

Becsléseik szerint a program évente mintegy kétmilliárd euróba kerülne, ráadásul számos logisztikai probléma is nehezítené a megvalósítást. Uniós tisztségviselők azt is megemlítették, hogy a javaslat "tisztességtelen előnyben" részesítene egyeseket másokkal szemben. Akik ugyanis nem a kontinensen, hanem valamelyik szigetén élnek, azoknak előbb el kéne jutniuk a szárazföldre, hogy használni tudják a vonatokat. A lap értesülései szerint most egy „felvizezett” javaslatot vizsgálnak, hogy ha ingyen nem is, de valamilyen kedvezménnyel támogassák a fiatalokat a világ felfedezésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A spórolás minőségi eszközökkel is megoldható
Márkázott tartalom | 2025. január 6. 19:06
A vállalkozások számára sok esetben problémát jelentenek a munkavégzéshez szükséges gépekkel, berendezésekkel kapcsolatos kiadások. A legjobban úgy lehet gazdálkodni, ha jó minőségű, megbízható eszközöket szereznek be. Hiszen ezek hosszabb időn keresztül használhatóak problémamentesen, és a javítás költségei miatt sem kell aggódni.
Vásárló Az Apple kénytelen meghajolni, már a legújabb iPhone-t is olcsóbban adja a legdurvább versenyben
Buksza blog | 2025. január 6. 12:53
Az Apple kénytelen diszkonttal árulni az okostelefonjait Kínában, hogy lépést tartson a helyi gyártókkal. Köztük mindenekelőtt az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező Huaweijel.
Vásárló Nagyot kaszált a Lidl a Tesco pályáján
Buksza blog | 2025. január 6. 10:01
Az Egyesült Királyság kiskereskedelmi piacán számos kőkemény játékos focizik. Köztük a Tesco, amelynek ez a hazai pályája. Ám a Lidlt ez sem akadályozta meg abban, hogy szép karácsonya legyen.
Vásárló Szerencsétlen gazdagok: beütött a rolexes probléma
Buksza blog | 2025. január 3. 10:39
Teszteli a luxuscikkek legendás érzéketlenségét az áremelkedésekkel szemben a Rolex azzal, hogy jelentősen emeli aranyóráinak árát. Az arany drágulásából fakadó költségnövekedést áthárítja vevőire.
Vásárló Hogyan állítsuk össze az újszülött gardróbját?
Márkázott tartalom | 2025. január 3. 10:14
Egy újszülött érkezése minden család számára különleges esemény, és természetes, hogy a leendő szülők szeretnének mindent tökéletesen előkészíteni. Az aprócska ruhák kiválasztása egyszerre szórakoztató és felelősségteljes feladat, hiszen nemcsak a cuki darabok csábítanak, hanem fontos szempontok is vezérlik a döntést. 
Vásárló Folytatódhat a csokirémálom
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 15:43
Az elmúlt évek arról szóltak, hogy a kakaóbab-termelő vidékeken kialakult kedvezőtlen időjárás miatt felment az ára a csokoládé nélkülözhetetlen összetevőjének. Most újabb rossz hírek jöttek. 
Vásárló A nyelvtudás jelentősége a pénzügyi szektorban
Márkázott tartalom | 2025. január 2. 10:04
A globalizáció és a nemzetközi piacok összekapcsolása révén a pénzügyi szektorban dolgozók számára elengedhetetlen a magas szintű nyelvtudás. Az idegen nyelvek ismerete nemcsak a hatékony kommunikációt segíti elő, hanem új üzleti lehetőségekhez és karrierhez is vezethet. 
Vásárló Mivel tehetjük tartósabbá a mobiltelefonunkat?
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 18:33
Egy okostelefon nem két fillérbe kerül, éppen ezért jól meggondoljuk, milyet válasszunk. Általában alapos kutakodás, kérdezősködés előzi meg a vásárlást, és ha megvan a kiszemelt modell, akkor nagyon vigyázni akarunk rá, hogy évekig szolgáljon bennünket.
Vásárló Az 5 leghatékonyabb online hirdetés a gyors eredmények eléréséhez
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 18:05
Az online hirdetések által az azonnali eredmények nemcsak álomként lebeghetnek a vállalkozások előtt. Manapság már olyan lehetőségek rejlenek benne, hogy kár lenne parlagon hagyni. Hogy miért is? 
Vásárló Az energia- vagy proteinszeletekkel Te is kirobbanó formában lehetsz!
Márkázott tartalom | 2025. január 1. 15:24
Az energia- és proteinszeletek praktikus megoldásoknak számítanak, pláne akkor, ha aktív életmódot folytatsz. Alaposan megtervezett tápanyagprofiljukkal segíthetnek abban, hogy javuljon a sportteljesítményed, és gyorsabban regenerálódj.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG