4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Hazánkban okostelefont 4,7 millióan, a felnőtt magyar internetezők 85 százaléka használ. Közülük több mint 3,7 millióan szoktak készülékükön mobilinternetezni is. Netből azonban sosem elég, különösen nem az okostelefonosok által leginkább kedvelt közösségi média, kommunikációs és navigációs appok használata esetén.

Az eNET 2017 decemberében végzett online kutatása alapján okostelefont a felnőtt magyar internetezők 85 százaléka, azaz körülbelül 4,7 millióan használnak. Körükben a mobilinternet használata is dinamikusan terjed: több mint 3,7 millióan szoktak készülékükön mobilnet-szolgáltatást használni.

A kedvenc appok: közösségi média, kommunikáció és navigáció

A cég adatai alapján az okostelefonosok körében a TOP3 alkalmazás a közösségi média, a kommunikációs (üzenetküldő, cset és videotelefon) appok, illetve a navigáció, melyeket a 2017. decemberi adatok szerint az okostelefon-használók 90, 81, valamint 71 százaléka szokott használni készülékén.

2015 október-novembere óta a legnagyobb arányban a közösségi média oldalak okostelefonos látogatása nőtt (33 százalékponttal), ezt követik a kommunikációs alkalmazások 21 százalékpontos növekedéssel. A navigációs appok használati aránya érdemben nem változott, 2015 óta töretlenül őrzik helyüket az élbolyban.

Nem bírjuk közösségi média nélkül

A közösségimédia-alkalmazások minden tekintetben favoritok: nemcsak a legnagyobb arányban, de a leggyakrabban is használt appok. Az okostelefonosok háromnegyede legalább napi rendszerességgel használja ezeket, ezen belül 8 százalék óránként, 54 százalék naponta többször, 13 százalék pedig naponta egyszer.

A közösségi oldalakon a legkedveltebb tevékenységek a hírolvasás (66 százalék), a chatelés (60 százalék), a lájkolás (59 százalék), a képek posztolása (37 százalék) és a kommentek írása (33 százalék).

A konkrét közösségi alkalmazások közül a Facebook utolérhetetlen: 86 százalék szokta okostelefonján látogatni (ezen belül 71 százalék legalább naponta egyszer), míg a Twitter esetében az oldalt okostelefonról látogatók aránya 22, a LinkedIn esetében pedig 16 százalék. A fotómegosztás tekintetében az Instagram vezet, a használati aránya 34 százalék, a Pinteresté 25 százalék, a Snapchaté 13 százalék.

Üzenetet csak online

Az online üzenetküldő alkalmazások teljesen háttérbe szorították az SMS-eket: tízből hét chat appokat (is) használó inkább online küld üzenetet SMS helyett. A válaszadók leginkább barátokkal és családtagokkal szoktak csetelni, de 41 százalék kollégákkal is így kommunikál.

Bár a chat nem igényelne nagy adatforgalmat, az ilyen appokat használók persze nem csak szöveget küldenek: 89 százalék fényképeket, 55 százalék matricákat, 46 százalék emotikonokat, 41 százalék cikkeket, 39 százalék pedig videókat (is). A felhasználók közel kétharmada online telefonálásra is szokta ezeket az appokat használni.

Chat esetében is a Facebook vezet: FB Messengert az okostelefonosok 80 százaléka használ készülékén (ezen belül 62 százalék legalább naponta egyszer). Ezt követi a Viber (62 százalék), a Skype (39 százalék) és a WhatsApp (20 százalék).

Nincs hosszabb út navigációs app nélkül

Navigációs alkalmazásokat a válaszadók közel fele legalább hetente szokott használni okostelefonján, jellemzően hosszabb utakhoz. A navigációs alkalmazásokat használók 58 százaléka aktuális forgalmi helyzetet is mutató appokat használ, amiket 92 százalékuk rendkívül hasznosnak tart a dugók elkerülésében.

A navigációs alkalmazások közül a Google Maps használata a leginkább jellemző (77 százalék), a Waze használati aránya 36 százalék.

Korlátok nélkül az igazi

A mostanában megjelenő, minden irányban korlátlan és tematikus-korlátlan* mobilnetcsomagok a nagy népszerűségnek örvendő közösségi, chat, videótelefon és navigációs appok még nagyobb fokú kihasználását teszik lehetővé, emellett fontos szerepük lehet a mobilinternet-használat további terjedésének elősegítésében is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nagy öröm érte az Aldi vásárlóit
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 08:14
Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét.
Vásárló Egyre jobb magyar autósnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:49
Megint csökkentek az üzemanyagok átlagárai, a dízelről pedig újabb jó hír érkezett.
Vásárló Olyan boltokat jelentett be a Lidl Magyarország, amilyeneket még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:20
Október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot a Lidl.
Vásárló Nem csak akkor érdemes szervizbe menni, ha baj van
Márkázott tartalom | 2025. október 13. 10:09
Sokan csak akkor keresnek autószervizt, amikor már világít a hibajelző, esetleg furcsa hangokat ad ki a motor. Pedig a rendszeres karbantartás nemcsak a hibák megelőzésére jó, de segít abban is, hogy az autó hosszabb távon megbízható maradjon. Egy jól karbantartott jármű ritkábban hagy cserben, kevesebb váratlan költséget okoz, és az utazás is nyugodtabb vele. A szervizbe járás tehát nem csak a műszaki vizsga előtti kapkodásról szólhat, hanem egy tudatos, előrelátó hozzáállásról is.
Vásárló Töltsd le az 5 éves MySPAR appot – spórolj és nyerd meg az új Peugeot 2008-at!
PR | 2025. október 9. 10:03
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
Vásárló Energiatakarékos hűtők 2025-ben: mennyit spórolhat egy A-osztályos modell?
PR | 2025. október 7. 13:44
A háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a folyamatosan üzemelő készülékek adják. Közülük is a hűtőszekrény az, amely a nap 24 órájában működik, így választása hosszú évekre meghatározza a villanyszámlát. 2025-ben az energiahatékonyság már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább pénzügyi döntés is: egy A-osztályos modell éves szinten tízezreket hagyhat a családi kasszában.
Vásárló Őszi hajtrendek: a legdivatosabb frizurák ebben a szezonban
Márkázott tartalom | 2025. október 7. 10:20
Az őszi időszak mindig kiváló lehetőséget ad arra, hogy kicsit megújítsa magát, akár egy új frizura segítségével. 
Vásárló Eldobja a „csodafegyverét” a kormány a választásokig? Kizártnak tűnik
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. október 7. 05:37
Már nem csak tavalyhoz képest drágább a nagybevásárlás: két hónap után újra emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben. Az viszont jó hír, hogy az éves drágulás tempója legalább egy kicsit újra lassult. Elképzelhetetlennek tűnik az árrésstop november végi kivezetése a Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján.
Vásárló A hatékonyság titka: modern higiéniai megoldások
Márkázott tartalom | 2025. október 6. 10:12
Gondolta volna, hogy a tisztaság mennyire fontos szerepet játszik a vállalatok hétköznapjaiban? Akár szállodák, akár kórházak működtetése a cél, a megfelelő higiéniai rendszerek kialakítása nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem közvetlenül befolyásolja a gazdasági teljesítményt is. 
Vásárló Motorkerékpár vásárlása lízinggel?
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 13:40
Bizony erre is van lehetőség, de természetesen itt a részletekre kiemelten figyelni kell. Kevesen tudják, de több típusa is elérhető a lízingnek, a nyílt végű kifejezetten vállalkozók, cégek számára érheti meg, mivel még áfalevonásra is lehetőség van, így kevesebb kamatot kell visszafizetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG