3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Több mint 13 millió ember fordult meg Ferihegyen.

Soha nem látott ütemben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2017-ben. A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több mint 127 000 tonna érkezett vagy indult légi úton.

Budapestről 44 légitársasággal 45 ország 125 repülőterére lehetett közvetlenül eljutni. Nemcsak új járatok nyíltak, hanem a meglévő útvonalakon is bővült a kínálat. Új szolgáltatók léptek be a piacra, illetve a már jelenlévők is bővítettek nagyobb kapacitású repülőgépekkel, vagy járatszám növeléssel.

Komoly fejlesztések

A Budapest Airport 2017-ben számos új beruházást indított, illetve adott át, köztük a BUD 2020 fejlesztési program egyik zászlóshajóját, az új B oldali utasmólót, amelynek munkálatai tavaly év elején kezdődtek, és a tervek szerint idén a nyári forgalmi időszakban már át is adják a forgalomnak a létesítményt. Az 1. Terminál mellett két új logisztikai központot adtak át a TNT és a DHL Express számára. Ezer férőhellyel bővült a repülőtéri parkolóhelyek száma, amelyek már összesen 4 700 autó számára kínálnak helyet.

A 2A után már a 2B Terminálon is több check-in pult fogadja az utasokat: összesen 11 új pultot alakítottak ki egy új, 400 négyzetméteres várótérrel együtt. Az átalakítás érintette a terminál légi oldalát is, ahol az üzletek és az utas útvonalak nagy részét is újra kellett tervezni. Az utasbiztonsági ellenőrzés eszközei is megújultak, a meglévő berendezéseket vadonatúj testszkennerek egészítik ki, amelyek felgyorsítják az ellenőrzés folyamatát.

A repülőgépek által használt területek is nagy változáson estek át: új gurulóút épült, és az 1-es futópályán nagyszabású burkolatcserét hajtottak végre mintegy 900 méter hosszan. Az utasok és a repülőgépek épségére pedig egy új Rosenbauer Panther, a világ egyik legmodernebb repülőtéri tűzoltóautója is vigyáz, amely szintén a tavalyi év során csatlakozott a repülőtéri tűzoltóflottához.

Nagyot ment a Wizz Air is

A jelenleg leginkább magyar érdekeltségű légitársaság 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.

Tavaly a Wizz Air több mint 28 millió utast szállított járatain, mintegy 24%-kal többet, mint 2016-ban. 14 vadonatúj repülőgép csatlakozott a Wizz Air flottájához: a 13 Airbus A321-essel és egy Airbus A320-assal a flotta így már 88 gépet számlál.

A légitársaság tovább bővítette útvonalhálózatát, hét újabb repülőtérrel és több mint 100 új járattal, így már közel 600 útvonalon kapcsolja össze 44 ország 145 célállomását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG