3p
Magyarországon mától lehet visszavinni a Samsung Galaxy Note7 készülékeket a gyártóhoz, és azonnal cserélik egy biztonságosabbra.

Hazánkban is megpróbál mától megálljt parancsolni a felrobbanó telefonoknak a Samsung Electronics: Magyarországon is elindította a Samsung Galaxy Note7 készülékcsere programot, amelynek keretében a felhasználók a meglévő Note7 készüléküket újra cserélhetik, megelőzve ezzel egy esetleges balesetet.

A Galaxy Note7 készülékcsere program azt követően indult el, hogy szeptember 2-án a gyártó azonnali hatállyal leállította a Note7 készülékek gyártását és forgalmazását, miután egy vizsgálat során egyedi akkumulátorhibát tárt fel. A robbanásokról, a visszahívásról és az érintett készülékek számáról itt írtunk bővebben, a legfrissebb hírek szerint pedig a Samsung már kalapozza össze a csúcskészülék visszahívásához szükséges pénzt. Ez nagyjából 893 millió dollár a lapértesülések szerint. A Samsung úgy akarja összeszedni a rávalót, hogy különböző érdekeltségeitől szabadul meg.

Viheted cserére

A vizsgálatok után az új Galaxy Note7 készülékekben – amelyek a csereprogramban résztvevő ügyfelek számára ehéttől állnak rendelkezésre Magyarországon - a Samsung teljesen kiküszöbölte az akkumulátor hibát. De a Note7 készülékcsere programmal párhuzamosan a Samsung új kiegészítő lépéseket is bevezet, hogy védje a felhasználók biztonságát és arra ösztönözze őket, hogy a lehető leghamarabb cseréljék ki Note7 készüléküket:

  • Akkumulátor szoftver frissítés: a Samsung egy új szoftvert fejlesztett az összes előrendelt Note7 készülékhez Európában, amely 60 százalékban korlátozza az akkumulátor tölthetőségét. Ez a szoftver e hét folyamán válik elérhetővé a jelenlegi felhasználók számára, a pontos időpont az egyes piacokon változhat. Azzal, hogy a Samsung proaktívan korlátozza a Note7 készülékek akkumulátorának maximális tölthetőségét, egyrészt csökkenti a balesetek előfordulásának esélyét, másrészt ösztönzi a felhasználókat, hogy mihamarabb cseréljék le a jelenlegi Note7 készüléküket.

  • Note7 szériaszám ellenőrző: a Note7 felhasználók egy külön erre a célra létrehozott weboldalon ellenőrizhetik készülékük IMEI számát, így rögtön kiderül, hogy a mobiltelefonjuk érintett-e az akkumulátor problémában.

Forrás: Samsung Electronics Magyarország

Azok a felhasználók, akik kicserélik meglévő Note7 készüléküket, az akkumulátor ikon UX frissítésnek köszönhetően teljesen biztosak lehetnek abban, hogy új készülékük nem érintett az akkumulátor problémában. Minden olyan Note7, amely értesítési és készenléti üzemmód-felületén, valamint a folyamatosan aktív (Always-On) kijelzőjén zöld színű akkumulátorjelzés jelenik meg, biztonságosan tölthető. Ez a UX frissítés ettől a héttől válik elérhetővé, a pontos időpont a különböző piacokon változó lehet, de így néz ki:

Forrás: Samsung Electronics Magyarország


Kunos Balázs, a Samsung Electronics Magyar Zrt. mobil divíziójának vezetője elmondta: „Számunkra felhasználóink biztonsága a legfontosabb, ezért is kérünk arra minden érintettet, hogy a Note7 készülékcsere-program keretében minél hamarabb cserélje ki készülékét. Elnézést kérünk a Note7 tulajdonosoktól, amiért nem sikerült a Samsungtól megszokott kiváló minőséget nyújtanunk, ezzel együtt hálásan köszönjük eddig tanúsított megértésüket, türelmüket és pozitív hozzáállásukat. Biztosak vagyunk abban, hogy új Note7 készülékükkel felhasználóinknak a lehető legmagasabb minőségű okostelefon-élményben lesz részük.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG