1p
Megkezdték a Sió-zsilip elzárását szerdán, bár a Balaton vízállása még magas.

A folyamat hetekig fog tartani - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A cél az, hogy kellően magas vízállással induljon a balatoni szezon, és száraz nyár esetén is elég víz maradjon a tóban a nyár végéig.

Elmondása szerint a Balaton vízállása hetek óta magas, mert februárban és márciusban jelentős mennyiségű csapadék hullott a térségben. A tó átlagos vízállása még szerdán is 131 centiméter volt, meghaladva a 120 centiméteres szabályozási vízszintmaximumot.

A zsilipen március óta eresztik a vizet, április 22-ére az előzetes becslések szerint 128 centiméter lesz a tó átlagos vízállása a siófoki vízmércéhez viszonyítva. (a Balaton átlagos vízmélysége 3,8 méter)

A vízeresztéssel egyidejűleg most megkezdték a zsilip elzárását. A leengedett víz mennyiségét ugyanis csak lassan lehet csökkenteni a Sió medrének védelme érdekében. A zsilip elzárását az is indokolja, hogy két napja a melegedés és a szél hatására megnőtt a párolgás, így a Balatonba már kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik - tette hozzá a szóvivő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Politika, pirula, profit – így tarol a modern reklámipar
Elek Lenke | 2025. március 26. 15:02
A reklámipar ma már nem a klasszikus kampányokról szól, hanem a kreativitás, a gyors reagálás és a digitális jelenlét uralja. A politikától a gyógyszeriparig minden ágazat használja, miközben a reklámformák egyre sokszínűbbek: influenszerek, mesterséges intelligencia és álcsatornák is beléptek a játékba. De hol húzódik az etika határa?
Vásárló Riasztó eredményre jutott a brit Aldi az időszakos termékeknél
Buksza blog | 2025. március 23. 16:24
Az Egyesült Királyság a gazdagabb országok közé tartozik, ám most egy kiábrándító adat érkezett. 
Vásárló A BYD megirigyelte a Dacia sikerét, indul a gőzhenger
Privátbankár.hu | 2025. március 23. 16:16
Még el sem indult a termelés a BYD szegedi üzemében, de az értékesítés terén már gőzerővel folyik a terjeszkedés. 
Vásárló Kiborítja a boltosokat az árrésről szóló legújabb ötlet, új címkék jöhetnek a romániai üzletekben
Buksza blog | 2025. március 23. 12:12
Romániában azt találta ki az állami fogyasztóvédelmi hatóság, hogy a boltok tüntessék fel a termékek árában foglalt árrést az árcímkéken. A kiskereskedők szerint csacsiság a javaslat.
Vásárló Vészjósló eredményeket tettek közzé Európa egyik központi repterén
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 15:41
Finoman szólva sem teljesített jól a biztonsági szolgálat.
Vásárló A Lidl elárulta, miről lehet felismerni az árrésstopos termékeket
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 10:17
A kereskedelmi vásárlókat nem szolgálja ki árrésstopos termékekkel a Lidl, a lakosságra viszont semmilyen korlátozás nem vonatkozik – jelentette be a társaság.
Vásárló Következik a nagy leállás: félő, hogy senki nem fog költeni
Buksza blog | 2025. március 19. 15:01
A gazdaság minden ágazatát érintik Donald Trump amerikai elnök vámemelései. Csak a bizonytalanság biztos. 
Vásárló Árrésstop: korlátozást vezetett be a Lidl, a Spar és a Tesco
Buksza blog | 2025. március 17. 18:09
Hétfőn életbe lépett az árrésstop. A boltláncok pedig reagáltak. 
Vásárló Megéri minőségi játékokba beruházni!
Márkázott tartalom | 2025. március 17. 12:55
Az tény, hogy a gyerekjátékok tekintetében különösen fontos a magas minőség. A prémium alapanyagok használata, a szabványoknak megfelelő, tartós és biztonságos kialakítás kulcskérdés. Ezek mellett pedig még a kicsik számára is vonzónak, magával ragadónak kell lenniük.
Vásárló Árrés nélkül: a diszkont legvégső formájával áll elő a Tesco
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2025. március 14. 08:52
A Tesco arra készül, hogy ingyen odaadja a vásárlóknak a szavatossági idejük lejártának határhoz érkezett élelmiszereket. A boltlánc első körben a brit üzletekben teszteli a módszert. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG