2p
Nem elég, hogy a szélsőséges időjárás is nagyban befolyásolja a krumpli árát, most az új rendszer is rányomta a bélyegét az idei termésre.

 

Már a krumplileves is luxus?

A Népszabadság az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai alapján számol be arról, hogy a burgonya ára, mint a rakéta, úgy süvít a magasba tavaly ősz óta. Nemrég beszámoltunk arról, hogy a krumpli 73 százalékkal lett drágább egy év alatt, emellett a gabonafélék ára is 11 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a kukorica árának 21 százalékos növekedésével magyarázható. A krumplit ma már 170-190 forintért adják, nagyrészt a változékony és szélsőséges időjárás miatt.

A nyári aszályok miatt azonban most jóval kevesebb burgonya termett Európa-szerte. Azonban van itt más is, ami erős befolyásoló tényező a burgonya árára: az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) kötelezővé tétele szintén komoly hatással volt arra, mennyit fizetünk kilónként, mivel a lengyel és német feketézők megszűrésével a magyar piacra is kevesebb jut.

A legszegényebbek érzik meg a legjobban a drágulást

A Népszabadság a KSH adatai alapján kiszámolta, hogy 2010-ben a legkevesebb jövedelemmel rendelkezők 0,9 százalékát költötték krumplira, míg a magasabb jövedelműek csak 0,3 százalékot. Ugyanakkor 2014-ben a legkisebb jövedelemmel rendelkezők már három kilóval kevesebb burgonyát tudtak csak vásárolni éves szinten, ami a jövedelmükhöz viszonyítva ehhez is négyszer annyit kellett költeniük, mint a legmagasabb jövedelműeknek.

Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk a havi nagybevásárlásnál

A februári árkosár felmérésünkből is kiderül, hogy az év első hónapjához viszonyítva is 1,5 százalékot nőttek az árak, így valamelyest többet kellett fizetnünk a bevásárlásnál, mint januárban. Éves távlatban nagyobb volt a drágulás, az elmúlt hónapok trendje februárban is folytatódott: magasabb árakat mértünk, mint az előző év azonos időszakában, egészen pontosan 4,5 százalékkal emelkedtek az árak tavaly februárhoz képest. További részletekért kattintson!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
Vásárló 7 dolog, amitől az energiaszinted és a fókuszod is a csúcson marad
Márkázott tartalom | 2025. május 20. 09:43
A mai rohanó világban nemcsak fizikailag, de szellemileg is helyt kell állnunk nap mint nap, ennek ellenére gyakran érezheted te is úgy, hogy a nap közepére teljesen lemerülsz. Ilyenkor nem tudsz koncentrálni, a feladatok csak gyűlnek, amitől egyre stresszesebb lehetsz. Ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül. De még ennél is jobb hír az, hogy néhány tudatos döntéssel sokat tehetsz azért, hogy elkerüld ezt a spirált. Íme 7 dolog, amit ha beiktatsz a napjaidba, nagy különbséget tapasztalhatsz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG